Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Délutáni foglalkozások az iskolában a 2016/17-es tanévben

2016. szeptember 15.

DÉLUTÁNI FOGLALKOZÁSOK AZ ISKOLÁNKBAN

Ebben a tanévben iskolánk az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét lehetőséget kíván teremteni arra, hogy különböző délutáni foglalkozásokra járjanak azon diákjaink, akik a délutánt amúgy is az iskolában töltik, vagy akik ehhez kedvet éreznek.

A foglalkozások továbbra is INGYENESEN vehetők igénybe.

Terveink szerint a foglalkozások szeptember 19-től indulnak az adott napokon, ismertetőjüket lentebb olvashatjátok. Az alábbi lehetőségek közül választhattok:

Drámaórák (5-8. oszt.)
Sakk szakkör (2-8. oszt.)
Waldorf foci (6-8. oszt.)
Zenekuckó (2-5. oszt.)
Agyagozás (2-4. oszt.)
Matek szakkör (5-6. oszt.)
Euritmia (5-7. oszt.)
Német-klub (7-8. oszt.)

Egyéb információk:

– A jelentkezés teljes tanévre szól, de a végleges választ az első két „ismerkedő” alkalom után kérjük.
– A jelentkezés egyelőre egy igényfelmérés, ennek alapján dől majd el, hogy mely foglalkozások indulnak hamarosan (az induláshoz min. 5 fő szükséges).
– Jelentkezés határideje: szeptember 15. (csütörtök)
– Jelentkezés módja: a foglalkozások ismertetőjében olvasható.

A FOGLALKOZÁSOK ISMERTETŐI:

DRÁMA-FOGLALKOZÁSOK

Az elmúlt évek hagyományához híven nagy szeretettel várom azokat a játékoskedvű 5-8. osztályos diákokat, akik szívesen kipróbálják magukat különböző szerepekben, szituációkban, helyzetekben, életkori sajátosságaikhoz igazodva. A csoport nyitottságától, összetételétől függően kisebb jelenetekkel is foglalkozunk majd.

Felszabadult, örömteli játékot kínálok, melynek során kibontakozik és kiteljesedik a gyermeki, ifjúi lélek, közelebb jutva önmagához, társaihoz. Mindeközben célom, hogy a diákok verbális és nonverbális képességeik is fejlődjenek, árnyaltabbak és sokszínűbbek legyenek.

A foglalkozásokra max. 14 főt várok, a csoportok a beérkezés sorrendjében állnak majd össze. Az órák a tanítás ill. ebédszünet után kezdődnek.

Időpontok

5. osztály: csütörtök, 13.00-14.00 óra
6. osztály: péntek, 13.50-14.50 óra
7. osztály: csütörtök, 15.00-16.00 óra
8. osztály: hétfő, 15.00-16.00 óra

Helyszín: euritmia terem vagy az osztályterem
Foglalkozásvezető: Kecskés Judit
Jelentkezés: személyesen, telefonon (20 339 8594) vagy emailben: kecskes.jutka@gmail.com

SAKK

Miért jó, ha sakkoznak a gyerekek? Hosszan lehetne sorolni a sakk jótékony hatását, de itt csak két szövegrészt idéznék a tantervből.

„A sakk, az egyik leghatékonyabb képességfejlesztő eszköz, amelynek segítségével a gyerekeket az óvodáskor végén, iskolás kor elején be lehet vezetni a tudatos ismeretelsajátítás világába. A sakkozás, alapvető kognitív lelki folyamatokat és funkciókat működtetve, jótékonyan hat az értelmi képességek, mindenekelőtt a megértést és a problémamegoldást biztosító gondolkodás fejlődésére. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a sakkozás nevelő-fejlesztő erejét, személyiségformáló hatását sem.
Sakkozás közben a gyerekek egy sor már tárolt információt mozgósítanak és kombinálnak össze, miközben idegrendszerükben a sejtek közti kapcsolatok száma sokszorozódik. Ezeket a kapcsolatokat fogják felhasználni mindenfajta tanulása során.”

A sakk egy, a tanuló személyiségét komplexen fejlesztő stratégiai táblajáték. Ajánlom mindenkinek, aki fejleszteni szeretné logikus gondolkodását egy világszerte széles körben művelt játékkal. Jöhetnek kezdők, akik meg szeretnék ismerni ezt a játékot, és olyanok is, akik már tudnak játszani, de csiszolni szeretnék a tudásukat.

Időpont: szerdánként 14:05 –14:50;
Korosztály: 2-8. osztályosoknak
Helyszín: az iskola egyik termében (egyeztetés alatt);
Foglakozást vezeti: Balog Lehel
Jelentkezés email-ben: balog.lehel@gmail.com
Információ: 06 20 399 8133 / Balog Lehel

WALDORFFOCI

6-7-8-os fiúknak és lányoknak. Az edzések másfél órájából 45 percet különböző ügyességi és csapatjáték elemek játékos gyakorlására fordítunk, a másik 45 perc (kissé irányított) szabad foci. A résztvevő gyermekeknek fejlődik a mozgáskoordinációja, a szenzo-motoros készsége, csapatszerű létezése, és lehetőséget kapnak arra, hogy a bennük szunnyadó energia, lendület szervezett, védett keretek között bontakozzon és pozitív medrekbe terelődjön. Megszokják a korrekt harci helyzetet, egyéniség és csapatlét lehetőségeit, feszültségeit. Cél, hogy a foci játék maradjon, s a versenyszellem a maga helyét ne nője túl. 4 iskolák közötti bajnoki fordulóra fogunk elmenni hagyományainkhoz híven
Időpontok:
7-8. osztályosoknak: kedden 15.00-16.30
6. osztályosoknak: szerdán 15.00-16.30 (csoportokban lehetnek átfedések)

Korosztály: 6-7-8. osztályosok, akik nem járnak egyesületbe, de szeretnének ezt-azt megtanulni, begyakorolni;
Helyszín: tornasátor
Foglalkozásvezető: Fodor Miklós
Jelentkezés emailben: miklos.tulpart@gmail.com
Csoportlétszám: max 10 fő
Információ: 06 30 2438474 / Fodor Miklós

ZENEKUCKÓ

Kedves Lelkes és Leendő Zenekuckósok! Ebben a tanévben is sok szeretettel várok mindenkit a Zenekuckóba! Ezek az órák meghosszabbításai az iskolai zeneóráknak, vegyesen szerepelnek zenei játékok, körjátékok, hallásfejlesztés, furulyázás, ritmusjátékok, az életkoroknak megfelelően. Mindenkinek ajánljuk, akinek szívügye a zenetanulás, tehetségét ápolni vágyik, vagy épp több gyakorlásra van szüksége, s azokat is, akik egyszerűen élvezik a közös zenés játékot.

Időpontok:

2. osztály: hétfő 13:20
3. osztály: hétfő 13:45
4. osztály: csütörtök 13:20
5. osztály: csütörtök 14:10

Foglalkozások időtartama: 20-25 perc
Helyszín: az iskola egyik termében (egyeztetés alatt);
Foglakozást vezeti: Planicska-Altdorfer Eszter
Jelentkezés email-ben: planicska.szti@gmail.com

AGYAGOZÁS

A foglalkozás kötetlen agyagozásra, kreatív játszadozásra nyújt lehetőséget 2-4. osztályos fiúk és lányok részére. A kézi agyagozás témái lehetnek pl. állatfigurák, kis tárgyak, ünnepek témái, vagy éppen a gyerekekre bízzuk, mit szeretnének csinálni, ezzel is fejlesztve a kreativitásukat. Célunk, hogy a foglalkozások bővítsék a gyerekek fantáziáját, fokozzák alkotókedvüket, miközben ügyesednek és jól érzik magukat.

Időpont: keddenként 14:00–14:45-ig
Korosztály: 2-4. osztályosoknak
Helyszín: az iskola faragóműhelye
Foglalkozást vezeti: Vizy Péter
Jelentkezés email-ben: vizy.o.peter@gmail.com
Csoportlétszám: max.13 fős, így a jelentkezéseket beérkezési sorrendben vesszük fel;
Információ: 06 20 339 8520 / Vizy Péter

MATEK SZAKKÖR

A szakkör a jellegéből adódóan sem nem korrepetálás, sem nem az egyetemi felvételire már most előhozott felkészítő! Mi azért matekozunk, mert az jó! Hallatlanul izgalmas egy-egy probléma végére járni! Szeretem a matekot, mert érdekes, rugalmas és játékos keretek között egyfajta gondolkodásmódot is ad.

Időpont: kedden 14.55-15.40
Korosztály: 6.o. + akit érdekel, keressen meg (06-20-58-17-127)
Helyszín: 6.o. terme
Foglalkozást vezeti: Kovács Klaudia

EURITMIA

Időpont: keddenként, vagy megegyezés szerint 15.00-15.45
Korosztály: 5-7. osztályosoknak
Helyszín: euritmia terem
Foglalkozást vezeti: Kolinger Margit
Jelentkezés email-ben: kolingermargo@gmail.com; vagy a 20/3398564-es telefonszámon;

NÉMET-KLUB

Beszélgetés, játék, olvasás, csak németül.

Időpont: kedden 15.00, vagy pénteken 14.00 – jelentkezőktől függ;
Korosztály: 7-8.osztály
Helyszín: német tanterem
Foglalkozást vezeti: Mirus Katrin
Csoportlétszám: max. 8 fő

neptanc-2016