Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

SZÜLŐK ISKOLÁJA
Családmenedzsment tréning

A „SZÜLŐK ISKOLÁJA” programsorozattal szeretnénk lehetőséget nyújtani a családi élet és a Waldorf-pedagógia mélyebb összefüggéseinek megismerésére. A foglalkozásokra szombat délelőttönként kerül sor,
hogy elegendő idő álljon rendelkezésre az adott témában való elmélyedésre. Az elméleti rész (ahol lehet, természetesen gyakorlattal egybekötve) 9 órától 10:30-ig tart, ezután szünet következik, majd 11 órától
12:30-ig különböző művészeti gyakorlatokban vehetnek részt az érdeklődők.

A foglalkozások alatt szívesen vigyázunk a gyermekekre!

.

…..SZÜLŐK ISKOLÁJA – PLAKÁT