Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

KERT A CSALÁDBAN
CSALÁD A KERTBEN

ORSZÁGOS KERTÉSZETI, KISÁLLAT-KIÁLLÍTÁS és VÁSÁR

GW-Kisállatkiállítás-2015_álló-webA három évvel ezelőtt nagy sikerrel megrendezett kisállat-kiállítás hagyományát folytatva iskolánk 2015. május 16-17-én megnyílik a nagyközönség előtt, igazi családi programot kínálva a természet- és állatimádóknak.

A rendezvénnyel célunk egy olyan hagyományteremtő hétvégi szabadidős program létrehozása, mely szervesen kapcsolódik a gödöllői agrárkultúrához, s a XXI. század egyre inkább virtualizáló világa helyett ismét előtérbe helyezi természeti környezetünket, a körülöttünk élő állat- és növényvilágot. Szeretnénk alternatívát kínálni mindazoknak, akik most adnának otthont először kisállatoknak, illetve azoknak, akik hobbyként már régóta tartanak házi kedvencet.

Iskolánk is átalakul majd, s a gyerekek helyett kisebb-nagyobb hüllők, rágcsálók, halak és növények költöznek az osztálytermekbe.

Az udvaron ötleteket meríthetünk, hogyan tegyük színpompássá lakásunkat, kertünket, dísz- és haszonnövények mellett különleges egzotikus fajokat is megvásárolhatunk.

Iskolánk épületében különleges állatbemutatók, kiállítások, előadások és a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál szervezőivel együttműködve vetítések várják az érdeklődőket.

A rendezvény egyéb szabadtéri programokat is kínál: gyermek kézműves foglalkozások, fakörhinta, állatsimogató és kutyabemutató teszik majd izgalmassá a hétvégét.

A rendezvény ideje alatt büfé és kézműves vásár is várja a látogatókat!

Kiállítással, árusítással kapcsolatban további információ kérhető a godolloi.waldorfrendezveny@gmail.com címen és a +36 20 5000 889-es telefonszámon.

Belépődíj (naponta): 1000 Ft/felnőtt, 500 Ft/gyermek, 3 éves kor alatt ingyenes

.

P R O G R A M O K

A kertészeti- és kisállat-kiállítók, árusok, állatsimogató és kézműves foglalkozások az egész hétvége folyamán várják kedves vendégeinket, míg az alábbi programok — szombaton és vasárnap — a megadott időpontokban kerülnek megrendezésre.
.

Május 16., szombat

14.00 óra: Kutyabemutató — Veresegyházi Kutyaiskola
Helyszín: iskolaudvar

15:00 óra: Egzotikus ízeltlábúak — Paulovkin András biológus előadása és bemutatója
Helyszín: földszinti kisterem (agyagozó)

16:00 óra: Filmvetítés — „Csirkefogók, állatok a praxisban” (12 éves kortól ajánljuk)
Helyszín: földszinti kisterem (agyagozó)
.

Május 17., vasárnap

14.00 óra: Kutyabemutató — Veresegyházi Kutyaiskola
Helyszín: iskolaudvar

15:00 óra: Egzotikus ízeltlábúak – Paulovkin András biológus előadása és bemutatója
Helyszín: földszinti kisterem (agyagozó)

16:00 óra: Vadászgörény bemutató
Helyszín még egyeztetés alatt

17:00 óra: Filmvetítés — „Csirkefogók, állatok a praxisban” (12 éves kortól ajánljuk)
Helyszín: földszinti kisterem (agyagozó)