Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Bringaóra a Waldorfban

2013. április 30.

Április 26.-án a Magyar Kerékpárosklub gödöllői tagjaiból álló csapat bringaórát tartott a Waldorf Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak. Ezen az órán a 4. és 5. osztályosok vettek részt. Az előadáshoz szükséges laptopot, vetítőt, vásznat a diákok hozták-vitték, segítettek üzembe helyezni, és az előadásokat is nagy figyelemmel hallgatták.

imageA tananyag a következő előadásokból állt:

– A kerékpár története (Gerháth Csilla)
– Kerékpár és környezetvédelem (Laurán Csaba)
– Kerékpárfajták (Füle Sándor)
– A városi kerékpár (Révész Tamás)
– KRESZ alapok (Zachár Zoltán)

Az előadások után 3-3 felnőtt kíséretével kivittük a gyerekeket az élő forgalomba, ahol valós helyzeteket mutattunk be. (Elindulás, kereszteződés, kanyarodás.)

További fotók: Katt ide!

 

A jövő héten a 7.-8. osztályok számára tartunk órát. Más (gödöllői) iskolák számára is adott az ingyenes lehetőség, érdeklődő pedagógusok hívhatnak bennünket a 30-303 13 35 számon!

Forrás: A kerékpárosbarát Gödöllőért http://akerekparosbaratgodolloert.blog.hu/2013/04/28/bringaora_a_waldorfban