Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Bothmer 100

Kedves Szülők, kedves Tanárok!
Kedves Érdeklődők!

Szeretettel várunk Benneteket 2022. december 3-án 9.00 órától 15.30-ig a Bothmer 100 éves évfordulója alkalmából rendezett Bothmer műhely sorozatunk budapesti, egyben záró alkalmára, a Csillagberek Waldorf Iskola tornatermébe (1042 Budapest, Árpád út 161-163.).
A műhely felnőtteknek szól, minden életkor és fizikai képesség számára.

A műhelyen különböző játékos és elmélyült, egyéni és páros feladatok, valamint csoportos játékok fogják váltani egymást, melynek során megtapasztalhatjátok, hogy milyen újat hordoz ez a mozgásforma, mi a jelentősége a 21. században.
Rátekintünk arra, hogy a mozgáson, a fizikai test iskolázásán keresztül milyen lelki hatásai vannak ennek a mozgásformának a felnövekvő gyermekre, valamint felnőttkorban hogyan segíti a szellemiség kibontakozását.
A nap során vendégünk lesz Angliából Martin Baker – a magyarországi Bothmer képzés alapítója és vezető tanára -, akivel amellett, hogy együtt mozoghatunk, a műhely végén egy beszélgetésre is lehetőségünk nyílik.

A műhely a Bothmer100 eseménysorozat keretében valósul meg. A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött – itt tudtok regisztrálni. Kérünk Benneteket, hogy legkésőbb az esemény előtti hétfő estig regisztráljatok, ha szeretnétek jönni. Ha valaki szeretne a rendezvény megvalósulásához hozzájárulni, azt adomány formájában megteheti.

A nap felépítése:
9.00-10.30 workshop: Tudatosság
Testtartás, Mi mozdít bennünket? 

10.30-11.00 szünet

11.00-12.30 workshop: Egyensúly
A térirányok jelentésrétegei, Középen állni 
„A minket körülvevő tér és az emberbenső, mint mozgás-impulzusok eredője, az életút vonatkozásában.” (Fehér Anna)

12.30-13.30 ebédszünet

13.30-15.30 workshop: Bizalom & felelősség
Elengedés, Vezetés-vezetettség, Együtt mozdulni 
„Az egyén és a közösség viszonya” (Martin Baker)

Várunk mindenkit szeretettel!

Fehér Anna, Hegedüs Orsolya, Kriston Genovéva, Vágány Laura
valamint az összes résztvevő Bothmer tanár

Hegedűs Orsolya: 06-30-451-4390
Fehér Anna: 06-30-525-7093