Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Bemutatjuk
leendő első osztályunk tanítóját!

2019. március 13.

Hosszú, bár furcsamód mégiscsak egyenes út vezetett el a gödöllői Waldorf-iskolába, ahol immáron lassan három éve vagyok napközis tanárnéni.

Édesapám gyógypedagógus, édesanyám évtizedek óta Waldorf-tanár, én pedig már gyerekként is iskolásat játszottam, így szinte törvényszerű volt, hogy tanári diplomát is szereztem a bölcsészkaron. Éppcsak megkezdtem egyetemi tanulmányaimat, amikor édesanyám munkáján keresztül – aki óvoda-, majd iskolaalapító szülőként és tanárként vett részt a gyöngyöstarjáni óvoda és gyöngyösi iskola létrejöttében – megismerkedhettem a Waldorf-pedagógia alapvetéseivel, részese lehettem két – sokkal fiatalabb – testvérem boldog óvodás és kisiskolás korszakának. Egy percig sem volt kérdéses, hogy gyermekeim is a Waldorf útján haladnak majd, és ez így is történt, történik ma is: Luca lányom tizedikes a regionális Waldorf-gimnáziumban, Simon nyolcadikos, Vince pedig harmadikos itt Gödöllőn.

Én közben évekig dolgoztam az egyetem pedagógiai lapjánál szerkesztő-újságíróként, majd egy hároméves újságírói kitérőt követően ismét egy egyetemi kiadónál helyezkedtem el, de nagyon hamar kiderült számomra, hogy már nem tölt el boldogsággal ez a munka, éreztem, hogy nekem máshol van dolgom. Ekkor sikerült meghoznom az életemet gyökeresen megváltoztató döntésem, és felmondtam akkori munkahelyemen, majd 2016 márciusában megérkeztem ide, az iskolába. Ezzel helyére is kerültek a dolgok, még akkor ősszel megkezdtem a Waldorf-tanulmányaimat, ahol nagyon sok hasznosat tanulok. A képzés júniusban befejeződik, és szeptembertől megkezdődik életem egyik legizgalmasabb időszaka a leendő első osztály tanítójaként.

Ugyanolyan kíváncsian várom a gyerekeket, ahogy ők várnak engem!

Rábel Nagy Ágnes