Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Rózsás Ház c. mesekönyv


Évekkel ezelőtt adta ki egyesületünk Jakob Streit: Rózsás ház c. mesekönyvét, mely szép őrangyal-történetekkel főképpen a kisebbeknek szól és Karácsony közeledtével szép ajándék lehet számukra.

Kapható Mincsik Krisztinánál iskolánkban a gazdasági irodán, a távolabbi érdeklődőknek pedig megrendelhető a mincsik.krisztina@gmail.com címen.

„Amikor Maja az erkélyen sámlira áll, hogy megszagolja a rózsákat,
egyensúlyát veszti és a mélybe zuhan.
Ha nem lett volna őrangyala, rossz vége lett volna.
Ettől kezdve édesanyja esténként őrangyal-történeteket mesél neki.”

     

A fordítás Petricsák Judit szülőtársunk, a szívhez szóló, kedves rajzok pedig Kőhalmi Ákos tanár- és szülőtársunk munkái.

Fogadjátok szeretettel, váljék örömére minden kicsinek és nagynak, akiknek majd esténként felolvastok ebből a varázslatos mesekönyvből!