Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

A nagy szünet – mese kisgyermekeknek

Írta: Elizabeth Emmett – 2020. március 17.

Hol volt, hol nem volt, egy távoli, de nem túl távoli földön, régen de nem nagyon régen, volt egy királyság melynek lakosai nagyon kedves dolgos emberek voltak.. Ez a királyság négy faluból állt , mindegyikben egy-egy bölcs igazságos királynő uralkodott. A falvak neve:

Északi falu, Déli falu, Keleti falu és Nyugati falu.

Az Északi falu egy magas, hegyekkel tarkított vidéken volt, ahol az emberek keményen dolgoztak , szerszámokat kovácsoltak a királyság lakosainak és fákat fűrészeltek a házkészítéshez. A Keleti falut a tenger közelében találhatod, ahol a halászok halásztak, a kereskedők fáradhatatlanul készítették és adták-vették kézműves áruikat . A déli faluban a földművesek gondozták a mezőket és terelték nyájaikat , hogy a királyság lakóinak eledele legyen. Nyugaton a felhőkarcolók városa volt , ahol az emberek számítógépeken dolgoztak, és sok találkozót tartottak a királyság üzleteit intézték. Miközben a felnőttek minden nap dolgoztak, addig a gyermekek a varázserdő közepén lévő kút körül játszottak.

A gyerekek énekeltek és táncoltak, kuckókat, házakat építettek , körjátékot játszottak az öreg kút körül. Fáradt napjaik végén a munkájuk annyi volt, hogy egy vödör vizet vigyenek otthonaikba. A királyságban mindenki tudta, hogy a kútból származó víz a legjobb a mosáshoz, főzéshez, tisztálkodáshoz, mert varázsvíz volt, amely a varázserdő pici népeitől származik.

Egy napon, amikor a felnőttek a munkából hazaérkeztek, a gyerekek pedig elbúcsúztak barátaiktól és megtöltötték a vödröket, nagyon furcsa dolog történt. Egy kisgyermek, aki a játékban nagyon elfáradt úgy döntött, hogy iszik a vödörből. Hát amint belekortyolt, hirtelen mozdulatlanná vált . Mintha kővé vált volna.

A gyermekek hazaszaladtak elmesélni családjaiknak mi történt.

Egy kisgyermek Északra ment. Szülei, akik épp a bányából tértek haza, nagyon megörültek neki. Arcukat és kezüket korom borította, és miközben a gyermek mesélni kezdte, hogy mit látott a kútnál, szülei a kormot a vödörből vett vízzel mosták le . Amint arcukra fröcskölték a vizet, abban a pillanatban ők is kővé váltak, orrukból csöpögött víz.

Keleten egy gyermek szülei szabók voltak. A befejezetlen varrást az ebédlőasztalhoz hozták, mert egyszerűen annyi volt a munkájuk , hogy evés közben is dolgozniuk kell. A gyermek kútból mert vízzel kását készített, hát amint belekóstoltak, anélkül, hogy munkájukból felnézhettek volna, ők is kővé váltak.

Egy gyermek a Déli vidékre vitte haza a vödör vizet . A szülei nagyon örültek, hogy friss vízzel öntözhetik növényeiket, de amint a víz a kukoricamező fölé szóródott, mindegyik kukoricaszár kővé változott, nem volt olyan erős szél ami meghajlíthatta volna őket.

Az a kisgyermek, aki a nagyvárosba ment haza Nyugatra, vödrét lakásukba vitte. A családja a számítógépek előtt dolgozott. Még csak nem is vették észre a kisfiút, aki megbotlott a szőnyegen, és víze a padlóra ömlött, de a kifröccsenő cseppek ide-oda repültek, majd a számítógépek, telefonok és bútorokon landoltak. Hirtelen ők is mozdulatlanná váltak. A királyság lakói nem tudták, mivé legyenek, segítséget kértek hát a királynőktől.

A királynők pedig elrendelték: Minden családnak együtt kell otthon maradnia! Senkit nem engedtek munkába menni, a gyerekek sem mehettek vissza a kúthoz. – Meddig kell otthon maradnunk? – kérdezték a családok. – Amíg azt nem látjuk, hogy biztonságos – válaszolták a királynők. Tehát a királyság összes lakója hazament és várt. Az első néhány otthoni nap szórakoztató volt, de néhány nap múlva a felnőttek aggódni kezdtek az elvégzendő munkák miatt, a gyerekek nyugtalanok lettek, hiányoztak a barátaik! Múltak a napok és ők csak várták a királynők válaszát!

Időközben a négy királynő találkozott a kútnál. Azon munkálkodtak, hogy elvezessék a kút vizét. Sok napig tartott, mivel nagyon mély volt, és óvatosan kellet dolgozniuk , nehogy egyetlen vízcsepp rájuk essen . Egyik vödör vizet a másik után ürítették, mígnem elérték a kút alját, de nem láttak semmit . Egy madarat küldtek hát le, hogy nézzen körül, van-e nyoma valami gyanúsnak. A madár leszállt és valóban talált egy mohával borított követ.

Amint a madár ezt a követ a királynők elé tette azon nyomban rájöttek, kié a kő: -„Öreg moha asszony!” kiáltottak egyszerre.

Hát amint a nevét kiejtették, egy pici asszony jelent meg előttük, moha ruhában és táncolni kezdett a lábuk körül, ő volt az apró népek között a legbölcsebb. Moha Asszony, tied ez a kő? – kérdezték a királynők. “Tudjuk, hogy sohasem ártanál a királyságunk embereinek, mégis úgy tűnik, hogy ez a kő megmérgezte a vizet.”

„Kedveseim – mondta az Öreg Mohaasszony-ez egyáltalán nem mérgezés, csak egyszerűen megállás az emberek számára, hogy emlékezzenek a legfontosabbra. Meglátjátok, hogy a hosszú pihenést után megújulva térnek vissza! ”. Ezzel elvette mohás kővét, majd gyorsan eltűnt az avarban.

És valóban, amint megígérte, a hosszú együtt töltött idő után, a királyság emberei új örömöt találtak a családjukkal együtt töltött időben. Különösen azok, akik annyira fáradtak voltak a munkájuktól, hogy szinte olyanok lettek mint a kövek, annyira szükségük volt alvásra! Amikor felébredtek a kővé dermedtségből új erőt nyertek. A királynők mindenkit meghívtak a varázserdő közepére a varázskút köré, majd bejelentették, hogy mindenki visszatérhet és újra együtt lehet. A gyermekek nagyon örültek barátaiknak akiket sokáig nem láthattak , a felnőttek pedig úgy döntöttek, hogy ezután néha abbahagyhatják munkájukat, és mindennap tartanak majd egy kis szünetet. Azóta boldogan élnek együtt!

Fordította: Kiss Joli