A mai gyerekek és az elementáris lények üzenetének párhuzama

Az óvodában már évek óta folyamatos változásban vagyunk. Változik a ritmus, változik a napirend, változnak a tevékenységek.

Sokan nézték, s tán nézik ezt értetlenül. Mi ennek az állandó változásnak az oka? Mi inspirál minket erre? Ezt szeretném jobban megvilágítani.

Azt tapasztaltuk, hogy a most óvodába érkező gyerekek nagy többsége más, mint ezelőtt 20 évvel. Akkor is voltak ilyen gyerekek. Tudnék neveket is sorolni, de abban az időben még nem olyan nagy arányban jelentek meg egy csoporton belül, hogy változást indukáljanak. A most leszülető gyerekek nagy többsége viszont más, mint a 20 évvel ezelőtt születettek, így meggyőződésem, hogy ezek a gyerekek minden óvodában jelen vannak.

Erről a témáról évtizedek óta többen is cikkeznek, írnak, köztük olyan nagy nevek, mint Székely György, Henning Köhler. A valódi lépések azonban váratnak magukra, úgy ahogy az összefogás is ezekért a gyerekekért! Ők azok, akiket nem értenek meg, akik egyre kevesebb intézménynek kellenek. Beleértve a Waldorf intézményeket is.

„A hamburgi repülőtéren, beszálláskor egy fiatal házaspár állt előttem. Az anyuka egy három-négy hónapos fiúcskát tartott a karjában. A kicsi hirtelen megfordult és rám nézett. Közvetlenül a szemembe nézett és én megrendültem, mert ez nem egy kisbaba pillantása volt, hanem egy nagyon öntudatos felnőtté, mégpedig egy bölcs felnőtté: úgy tűnt, a gyerek teljesen átlát rajtam. Ezzel az átható tekintettel már korábban is találkoztam, súlyosan autista embereknél. E tapasztalat fogva tartott. Több ilyen pillantás-élményre emlékeztem – gyerekekkel, nagyobbakkal is. Ekkor eszembe jutott, milyen gyakran panaszkodnak tanárok és óvónők, hogy egyre gyakrabban kerülnek konfliktusba nehezen kezelhető, bár igen tehetséges gyerekekkel. …Világossá vált számomra: körülbelül 20 éve gyermekek új generációja érkezik a Földre – volt néhány előfutáruk -, egyre nagyobb számban, és ez korunk legjelentősebb eseménye. Így tekintetem a kisgyerek általános embertanáról egyre inkább azok felé a gyerekek felé fordult, akiket csillaggyerekeknek neveztem el – látni fogják miért. Az tűnt számomra a legfontosabbnak, hogy róluk írjak, mert sok pedagógus, pszichológus és pszichiáter (ez alól az antropozófusok sem kivételek) nemcsak hogy nem ismeri fel, mivel van dolga, ha „nehezen kezelhető” gyerekkel találkozik, de néha nem is akarja felismerni. Időközben több mint hetven „szakkifejezést”alkottak e gyerekek meghatározására. Gyakran a zavart keltő gyerekeket, mint agykárosultakat olyan gyógyszerekkel kezelik, amelyek alkalmasak arra, hogy a tüneteket elvonják, de egyúttal megsemmisítik azokat a lehetőségeket és impulzusokat is, amelyeket ezek a gyerekek magukkal hoznak. Természetesen nem minden nehezen kezelhető gyerek csillaggyerek, de többségük minden bizonnyal az.” (Georg Kühlewind 2002.)

Miben mások ezek a gyerekek? Mit tapasztaltunk az óvodában? Nagyon nehéz ezeket a tapasztalatokat, érzékeléseket szavakba önteni. Ezeknek a gyerekeknek a tekintete más. Olyan, mintha feladatuk lenne és ennek nagyon is tudatában vannak. A gondolatainkat látják, érzékelik. Gyakran válaszolnak fel nem tett kérdésekre. Teljes valómban érzékelnek engem, mint embert. Olyan, mintha meztelenül állnék előttük. Nincs titkom.

Rendkívül célirányosak. Ebből több összeütközés is adódhat a környezettel. Egyéni megoldásokra törekednek. Nincs számukra lehetetlen. (Ez is nehézség néha.) A nyelvi kifejezésben – akár váratlanul – nagyon árnyaltak és finomak, lényegre látóak tudnak lenni. Korukat jelentősen meghaladva. Néha ez csak egy-egy mondat, gondolat erejéig jelenik meg. Fontos nekik, hogy értsék, lássák az összefüggéseket.

Rendkívül érzékenyek. Ez másképp nyilvánul meg egy-egy kisgyermeknél. Érzékelik a világban, a környezetükben lezajló eseményeket, amit átélnek. Ez az átélt, számukra negatív élmény, vagy a másik ember tette –érzékelésem szerint – fizikailag fájdalomként jelenik meg bennük.

Rendkívül empatikusak tudnak lenni a társaikkal, állatokkal. Gyakran megjelenő témájuk a halál. Időnként autizmusra utaló jegy is felbukkan, például túlzott ragaszkodás a szokásokhoz, érzelmeit szokatlan módon mutatja ki, nekirohan egy felnőttnek, vagy a társainak. Néha nem egyértelmű számára, hogy mi a megfelelő viselkedés. Egyik pillanatban homlok egyenest mást tesz, mint a másikban. Fájdalmat okoz a társának, s amikor ezzel szembesítjük, nem is érti, mi történt, s ki tehette ezt. Van, aki magában beszél, előnyben részesíti önmaga társaságát. A felmerülő nehézségeket – pl. alapérzékbeli gyengeségek – bohóckodással, túl sok beszéddel leplezi.

Egészen különleges kapcsolatuk van a természettel. Nagyon nagy elmélyültségre képesek, olyanra, ami ritkán tapasztalható már a világban, de csak, vagy elsősorban azokon a területeken, ami érdekli őket. A folyamatokkal, tevékenységekkel teljesen együtt tudnak áramolni, mély átéléssel. Némelyeknek óriási a mozgásigényük, elsősorban a nagymozgások területén. Tele vannak energiával, tettvággyal. Valamit létre akarnak hozni. Olyan, mintha nem érnének rá megpihenni, állandóan tennivalójuk, feladatuk van.

Óriási a szabadság vágyuk. Nehezen irányíthatók. Időnként határtalanok. Nagy az igazságérzetük. Vannak, akiket zavar az erős hang, befogják a fülüket is, vagy kikéretőznek a folyósóra, s vannak olyanok, akik – gyerektől szinte lehetetlennek tűnő – hangerő kiadására képesek. Az utánzási erők némelyeknél gyengék, ennek ellenére rendkívül kreatívak. Nehézséget okoz megállni a lábukon. Fontos a földdel való kapcsolat. Életkorukkal már meghaladott mozgásformák időlegesen előtérbe kerülnek náluk. Ilyenkor visszamennek babába, babás mozgásformákba. Amikor a bizalmukba fogadnak, szemkontaktus által szavak nélkül is tudunk kommunikálni. Ez egy felemelő pillanat.

Ezek a saját megfigyelések – a teljesség igénye nélkül – vezettek oda, hogy felrúgjuk az addig jól bevált formákat, szokásokat, ritmusokat az óvodában Elkezdtük kutatni, mire van szüksége ezeknek a gyerekeknek, hogyan tudjuk őket segíteni, támogatni. Mit mutatnak, és mit üzennek nekünk?

Az első felismerésünk az volt, hogy tudatosságot várnak tőlünk. Semmi rutin! Minden legyen élő és igaz! Olyan embereket szeretnének nevelőjüknek, akik maguk is törekednek a nevelődésre. Akikre ha rátekintenek, lássák ezt a törekvést bennük, bennünk. Így tehát megpróbáltunk minden tevékenységet, ünnepet górcső alá venni, hol nem vagyunk jelen, mit teszünk szokásból. Ez állandó ébrenlétet és éberséget igényel és nagyon könnyű belecsúszni a rutin adta biztonságba és kényelembe.

A következő felismerés: ha elegendő időt akarunk hagyni a szabad játékra és mozgásra, munkafolyamatokra, nem fér bele minden egy óvodai napba, ami még 20 évvel ezelőtt belefért, vagy ami a WOP-ban irányelvként megjelenik.
Biztosítanunk kell nekik a nagymozgásokra a lehetőséget, s a természettel, anyafölddel való kapcsolatot, az értelmes utánozható munkafolyamatokba való elmélyedést, kapcsolódási lehetőséget az elementáris lényekhez. Ezért döntöttünk amellett, hogy amíg az idő engedi, s ameddig engedi, az udvaron vagyunk, s olyan tevékenységeket végzünk, amit ez az időszak kínál a természetből. Ilyen például a lekvár főzés, paradicsompasszírozás, lecsó elrakás, szőlőpréselés, favágás, fűrészelés és tüzelő előkészítés, kemencében fűtés és sütés. (Ha már hideg az idő, nem tudjuk megfelelő hőfokúra fűteni a kemencét.) Kertészkedés, söprögetés. Hetente pedig kirándulunk az Arborétumba. A művészeti tevékenységek udvaron is végezhető részét kivittük az udvarra (rajzolás, gyurmázás, dagasztás, fonás, kézimunka).

Érdekes megfigyelés, hogy az udvari élet során, vagy az Arborétumban szinte nincsenek konfliktusok a gyerekek között. Ott is megjelenik a játékukban egy önmaguk által generált ritmus. Hol látni, hallani sem lehet őket, hol pedig hatalmas mozgással és hangerővel vonulnak (söpörnek) végig az udvaron.

Még valamit szeretnének tőlünk: valódi figyelmet. Székely György 2002-ben ezt így fogalmazza meg: „Azoknak a pedagógusoknak, akik „nehéz” gyermekekkel foglalkoznak és kénytelenek foglalkozni – és hamarosan csak ilyen gyerekek lesznek – az antropológiai, pszichológiai, akár szellemtudományi ismeretek – bár mindezekre részben szükség van – nem fognak sokat segíteni, nem lesznek elegendőek. Mert a pedagógia – amely egyre inkább a gyógypedagógia felé kényszerül mozdulni – csak olyan feltételek mellett lehet, vagy lehetne hatékony, ha a pedagógus olyan szintre fejlesztené figyelmét, hogy képessé váljon szellemi tapasztalásokra.” A kisgyermek utánoz. Az utánzás formálja meg őt, alakítja fizikai testét. Leutánoz mindent, ami őt körülveszi, minden hatást, ami őt éri. Leutánoz minket. Azt, AKIK vagyunk, s nem azt, akinek látni szeretnénk, vagy hisszük magunkat. Ez óriási felelősség minden felnőtt számára.

A mai gyerekek üzenete tehát egyszerű megfogalmazásban így hangozhat: Légy valódi Önmagad! Növekedj, nevelődj! Figyelj! Szeress! Légy éber! Ismerj meg! Fogadj el! Cselekedj!

Ezek nagyon ismerős hangok. Rudolf Steiner 1923-ban írt az elementáris lényekről, a törpékről, tündérekről, sellőkről és tűzlényekről. Ez az írás nagy hatással volt rám. Steiner kiemeli, hogy e lények leírásához a nyelvi lehetőségeink szűkösek. Mégis megpróbálja megfogalmazni, hogy ha beszélni tudnának ezek a lények, akiknek egyébként nagyon fontos feladatuk van, s akiket a gyerekek még képesek érzékelni, akkor mit mondanának nekünk.

Törpék: Álmodod önmagad, s kerülöd a felébredést.

Sellők: Angyalok művét gondolod, s nem tudsz róla.

Tündérek: Teremtő hatalom világol néked, s nem sejted ezt. Érzed erejét, s nem éled.

Tűzlények: Isteni akarat erősít, s nem fogadod be. Erejével akarsz, s eltaszítod magadtól.

„Mindez figyelmeztetés, hogy az embernek tudatával tovább kell haladnia. E lények, akik nem lépnek a fizikai létbe, azt akarják, hogy az ember fejlődjön tovább tudatilag, hogy részt vehessen világukban.” – írja Steiner. Lényegileg ugyanazt írja Henning Köhler is 2001-ben, csak éppen a mai gyerekek üzeneteként.” Gyerekek a jövőből”, akik hatalmas tudati ugrás előhírnökei. Az elementáris lények nem csak figyelmeztetik az embert, hanem „bizonyos tömör mondásokat intéznek hozzá, melyeket hatalmas, gigantikus szózatnak érzékel az, aki hallani képes.”

Törpék kórusa: TÖREKEDJ AZ ÉBREDÉSRE!

Sellők kórusa: GONDOLKODJ A SZELLEMBEN!

Tündérek kórusa: ÉLJ TEREMTVE LÉLEGZŐ ÉLETET!

Tűzlények kórusa: FOGADD BE SZERETVE AZ ISTENI AKARAT EREJÉT!

Ismerősnek tűnnek ezek a szavak. Mintha ezek a mai gyerekek, akiket sokféle jelzővel illetnek összebeszéltek volna az elementáris lényekkel. Ugyanezt az üzenetet sugározzák felénk, ugyanezt kérik tőlünk, erőteljesen megjelenve a fizikai világban. Lehetetlen őket nem észrevenni!
Itt kopogtatnak az ajtóinkon. Ma, és már egy ideje. Meddig nem akarunk még erről tudomást venni? A szép szavak itt kevésnek bizonyulnak. Mit teszünk értük? Ha teszünk, ha keresünk, akár hibázhatunk is. De akkor már megtettük az első lépést. Jó utat mindnyájunknak!