Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

A Fény és a Sötétség Misztériuma

2019. szeptember 27.

A Fény és a Sötétség Misztériuma

A Magenta Szín – A Magenta minősége az emberben

Szeminárium

Joost Groot vezetésével

  1. szeptember 27. péntek 16-19.30-ig, szeptember 28. szombat 10-18.-ig

Rudolf Steiner Ház, Budapest, Riadó u. 2/b.

Joost Groot ötödik alkalommal tart szemináriumot Magyaroszágon. Előadásain beszélt a Fény és a Sötétség/Szubsztancia/Hő mivoltáról, a színek keletkezéséről. Megosztotta velünk saját kutatási eedményeit, és mindazt amit Goethe még nem tudhatott a színekkel kapcsolatban keletkezésükről, eredetükről, szellemi természetükről. A fény-szín-sötétség hármasságát összekapcsolta a kettes és hármas tagozódású emberképpel, a színeket öszzefüggésbe hozva a világ és az ember keletkezésével. Nagyívű, egyedülállóan pontos előadásai a témában sokat adott az antropózófiában elmélyült hallgatóknak és az antropozófiai emberképpel dolgozóknak is, orvosoknak, terapeutáknak, pedagógusoknak                                                                                           

“Budapesti előadásaim folytatásával kapcsolatban felmerült néhány kérdés. Fontos felismernünk, hogy gondolkodás és érzékelés által építjük fel világunk realitását. Ha valaki valóban meg akarja érteni a színt, és hogy mit kell vele tenni, aktívan dolgozni kell vele. Érzékelni a színt, megköveteli a színnel való munkát. Ez az egyik fő probléma a különböző színelméleti megközelítésekben, hogy gondolkodásra késztetnek anélkül, hogy valóban átdolgozva lennének a gyakorlatban… A következő szemináriumon szeretnék többet dolgozni és kevesebbet beszélni, és ezáltal mélyíteni a megértés szintjét a fény-szín-sötétség kölcsönhatásával/összjátékéval  kapcsolatban. Az is nyilvánvalóvá válik majd, hogy a szín “meditálása” soha nem helyettesítheti a színek törvényekhez kötött festését. A festés nem a “művészeti része” egy ilyen szemináriumnak, hanem annak mélyítése, ami máskülönben csak felszínes tudás maradna.” J. G.

Az élet a magentával kezdődik. A rügyek külső, barnás burka alatt van egy belső, tápláló, védő magenta réteg a zöld levélkezdemény körül.

A magenta a sötétség melegségéhez kapcsolódik, ez a szín menekül a fénytől.

A magenta, amit az Ó-indiai kultúrkorszakban láttak, inkább belsőleg érezve, mint látva volt. A szem még nem tudott fókuszálni. A vörös színek világát nem könnyű festeni valódi jellegük szerint, különösen a Magentát. Oly módon kell festeni, hogy körbeburkolja a festőt, ami azt jelenti, hogy nagyrészt mögötte van, csak a legutolsó része látható előttünk ennek a hatalmas, körbeölelő, hordózó magentának… Ezt nem könnyű elérni.

Megpróbáljuk ezt lassan felépíteni nedves papíron, részben kárminpirossal erősítve, lilával árnyalva a magentát a halvány smaragdzöld fény előtt.

A munkához előzetes képzettség, tapasztalás a festésben nem szükséges!

Jelentkezés, információ: e-mail: eva.ujvary29@gmail.com, tel: 06 20 575 7049

Részvételi díj a két napra anyagköltséggel együtt: 16500 Ft. (Kedvezmény egyéni egyeztetéssel).

Jelentkezést a beérkezés sorrendjében fogadunk, ami a részvételi díj átutalásával válik véglegessé.

Szeretettel várjuk a régi és új résztvevőket!