Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Ó, TIHANY VÁR!

2014. július 6.

vegyes 1650Kalandos hét a Tihanyi-félszigeten

2014. július 6-11-ig

Helyszín: Tihany-Sajkod Tihanyi Levendula Erdei Iskola
Ellátás: napi ötszöri étkezés (közösen készített és készítetett ételek)
Utazás: Gödöllőről vonattal
Részvételi díj: 32.000 ft (részletfizetési lehetőség)
Érdeklődni lehet: Vollárné Farkas Tündénél 06(30)546-85-40

Angyalvár és Boldogkőváralja után idén a tihanyi Óvár-vár bennünket!

vegyes 1519Már az utazás is kalandos lesz: vonattal Balatonfüredig, majd busszal Tihanyba.Onnan a kisvonattal pöfögünk be a Nemzeti Park területére, a Levendula Erdei Iskolába.

A ház 35 fő részére biztosít pihenést. Az épület tetőtérében 25 fő tud megszállni, a tisztálkodáshoz két fürdőszoba biztosított. A földszinten 3 szobában (4 – 4 – 2) 10 fő elszállásolására van lehetőség, amelyhez külön fürdőszobák tartoznak. A szálláshelyre hálózsákot, lepedőt, papucsot szükséges hozni!
Ízelítő tervezett programjaink közül:

Geo-barangolások

Balatonfüred-Lóczy-bavegyes 1522rlang
A 120 m hosszú és 19,3 m mély barlangot szép és változatos oldásformák, a hegy felépítését bemutató vékonyréteges mészkőfalak jellemzik. A rétegeken a meleg vízből kicsapódott aragonit borsókövek láthatók.
A felszínen a barlangot befogadó Füredi Mészkő tűzkőgumókkal mintázott vastagpados megjelenését csodálhatjuk meg, majd egy griffmadár-fészekre emlékeztető kőrakásban szikrákat csalunk ki a hatalmas tűzkövekből. A geotúra állomása a Tamás-hegy, melynek 315 m-es tetejéről emelkedő Jókai-kilátóból igéző körpanoráma nyílik a környékre.

Óvár – barátlakások
A félsziget keleti partjának sétányáról kapaszkodunk fel a Ciprián-forrás érintésével a kora középkor bazilita szerzetesei által kőbe vésett üregekhez, melyek Barátlakások néven ismertek. Leereszkedve az Óvárról – mielőtt meghódítanánk a Kis-erdő-tető újabb vulkáni magaslatát – a Szélmarta-sziklák természet alkotta szoborcsoportja a jégkorszakok megidézésére buzdít bennünket.

vegyes 1644Gejzírmezők
A földtörténeti negyedkor időszakában a vulkáni működés hatására meszes, kovasavas iszapok csapódtak ki, amelyek fokozatosan kőzetté szilárdultak, így alakult ki a Gejzírmező mintegy 200 kúpja.A kisebb-nagyobb kúpok közül a legimpozánsabb az Aranyház. Nevét a gejzírsziklán megtelepedett zuzmóról kapta, amely a lemenő nap fényében aranysárgán csillog.Tetejéről a Balaton-felvidék egyik legelragadóbb panorámáját élvezhetjük. Időutazásunk során,visszatérve a jelenbe, a Belső-tó partján a szürke marha gulya legelője mellett haladunk el.

Levendula Ház Látogatóközpont

vegyes 1684Egyéb programok:

  • A fürdőzés sem maradhat el, a Balaton északi partjának csendesebb strandján- Balatonudvariban.
  • Kézműveskedés a hűs tornácon (origami: napernyő, fejfedő, papírhajó hajtogatása, a tavalyihoz hasonlóan nemez-tér-kép készítése)
  • Éjszakai túra/ „vadászat”
  • Gitárral és dallal kísért tábortűzropogás
  • Spontán alakult színjátszócsoport/ok spontán színdarabjainak megtekintése
  • Titkos barát játék

8 éven felüli, kalandvágyó gyermekek jelentkezését várjuk!

Vollárné Farkas Tünde, Kovács Klaudia és Monostori Judit

ÓTIHANYVÁR-2014