Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

SZÍWESEN CSEREBOLT

CSIRIBIRI+USZT-fejléc_balCSIRIBIRI+USZT-fejléc_jobb

ÚJRA „SZÍWESEN CSEREBOLT” és „JÓTÉKONYPIAC”

Következő cserepiacunkat március 1-jén, pénteken 12-től 15 óráig rendezzük.
Helyszín: iskolánk „agyagozó” terme.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk,
reméljük ismét sok kedves holmi lel majd gazdára!

Ide bárki behozhat árusításra vagy ajándékozásra szánt holmikat (újat és használtat egyaránt) a meghatározott szabályok szerint (csak működőképes, tiszta…).A polcokra kerülő használt és új árufajták olyan alapvető létfenntartási cikkekből kerülnek ki, mint gyermek és felnőtt ruhaneműk, tartós élelmiszerek (pl. konzervek), illetve háztartási műszaki cikkek, kézművesipari cikkek stb. — DE MIND TISZTA, ÉRVÉNYES SZAVATOSSÁGÚ ILLETVE MŰKÖDŐKÉPES.

Az eladó eldöntheti, hogy áruja

1.) a „Szíwesen Cserebolt”-ba kerül, és ott

  • értékarányos csere tárgyává teszi (tehát cserélhet az is, aki nem tagja a Csiribiri Szívességbanknak)
    — „Hozzál be egy értéket, annak erejéig elvihetsz másikat — pl. cserélj ruhát!

    VAGY
  • a Szívességbank pénzéért, „Szíwesen”-ért adja (ez csak tagokra vonatkozik)
    Legyél tagja Te is 
    a Csiribiri Szívességbanknak! Végezz el egy szolgáltatást valakinek
    (pl. fesd le másnak a kerítését), 
    s az azért kapott „Szíwesen”-ek erejéig vásárolhatsz!

2.) a „Jótékony Piac”-ra kerüljön (erről részletesebben alább). Az összes odakerült holmi

  • csökkentett / tetszőleges áron forintért elvihető, az ebből befolyt összeg a Gödöllői Waldorf Óvodát
    és az Iskolát támogatja;
  • rászorulók vihetik el — ingyen.

A „CSEREBOLT” tehát két részből áll:

1.) „Szíwesen Cserebolt”

2.) „Jótékonypiac”

A „Szíwesen Cserebolt”-ból el nem kelt holmik sorsa (erről az eladó előre nyilatkozik):

  • az eladó visszaveszi;
  • átkerül a „Jótékony Piac” kínálatába

A Cserebolt alkalmas:

  • adományok, segélyek, támogatások arányos és a rászorultság elvén alapuló elosztására.
  • ösztönzi a rászorultakat az önkéntes ellenszolgáltatások nyújtására, s ezen keresztül a társadalmi-gazdasági közösségbe történő egészséges be- illetve visszailleszkedésre,
  • alkalmas a helyi szociális védőháló kiterjesztésére.

Egy helyi közösségben mindig találhatunk olyan tagokat, akiknek felesleges értékeik vannak (megunt ruhák, kinőtt bicikli, lecserélt mosógép stb.), de kevés idejük van házuk, kertjük, lakásuk karbantartására. És persze mindig akadnak olyanok, akiknek éppen ezekre a holmikra van szükségük, és munkanélküliként vagy sok idővel rendelkezőként számos szolgáltatást tudnak felajánlani.

Vár a Csiribiri Szívességbank!

A Szíwesen Csereboltról részletes tudnivalók a csaladbarat-csiribiri.hu honlapunk „Szívességbank” menüpontja alatt.

 

CSIRIBIRI+USZT-lábléc_balCSIRIBIRI+USZT-lábléc_jobb