Szent Márton

Az évkör kiemelkedő ünnepe Szent Márton napja. A világban nő a sötétség, és az emberi lény újra átéli a legnagyobb megpróbáltatásai egyikét. Ahogyan a fény egyre kevesebb lesz a napja- inkban Karácsony felé közeledve, úgy távolodik tőlünk a szellemvilág, egy lépést hátrébb lépnek az Angyalaink, hogy szeretetteljes felelősséggel engedjék bontogatni saját tudatosság-szárnyainkat. A felnőtt, énjét birtokló ember számára ez kihívás, és újabb lehetőség a fejlődésre. De mit tehet ilyenkor egy gyermek, különösen a kisgyermek, aki még Isten tenyerén él, s az Angyalok mindennapi játszótársai. Az Angyalok serege hátrébb lép, s a kisgyermek mellett is csak az őrangyala marad.

Márton napján azonban az óvodás gyermekek további segítőtársakat kaphatnak a Föld érzelmi síkjának lakói közül, hogy megőrizzék kis lámpácskájuk, a gyermeki szívük fényét, ameddig megérkezik a kozmoszból a mindent megvilágító, és megváltó Égi Fény. Ők az elementárok, akik a négy elemnek megfelelően a törpék, sellők, tündérek és szalamanderek. A mi kultúrkörünkben a törpék és a manók egyazon elementár lényei. A Föld elem, az ásványvilág, a fizikai test, a gyermek első hét évének fő segítői, alakítói.

Márton napján az óvodások egy mécsesekkel kivilágított erdei úton jutnak el a nagy tűzhöz, ahonnan a kis mécsesek fénye származik. Ez a mécsesekkel kirakott út szimbolizálja a felnőttek számára az elkövetkezendő sötét napokat, míg eljutunk a Karácsony fényéhez. A kisgyermek számára viszont mindez több mint szimbolika. A kisgyermek még nem az intellektusával járja a világ megismerésének útjait.

Ha figyelmesen, felnőtt emberi lényhez illő tudatossággal kísérjük óvodás gyermekeinket a Márton napi lámpácskázáson, átérezhetjük a gyermeki lélek nagy próbatételét, és felfedezhetjük, hogyan töltik tele bátorsággal a manóvárak lakói a gyermeki szíveket, és megláthatjuk, ahogyan a gyermek egész lényével megkönnyebbül, amikor elérkezik a nagy Fényhez az út végén.A kisgyermek számára a mécsesekkel kirakott út a nagy Fény felé szellemi valóság. Nem érti, hanem éli az utat a sötéten át, a Fényig. Ez így önmagában nagyon félelmetes volna egy kisgyermek számára. Így hát út közben ujjongó, és megkönnyebbült gyermeki szívvel fedezik fel az újabb, és újabb Manóvárakat, melyek a sötét úton a szellemvilág erődjeiként adják a segítséget a kisgyermekeknek. A Manók, a Törpék ismerik a Föld titkait, őrzik, maguknál hordják az ásványok erejét, s uralják a létezésnek azt a szintjét, amely kisgyermek számára az első hét évben a legfontosabb. Ki mással találkozhatnának hát a Márton napi fény útjukon, mint a Föld elementárjaival, a Manókkal, a Törpékkel.

Turba Attila, szülő
Megjelent a megújult Dióhéj újság 2013 Adventi számában, az “Egy köpönyeg alatt” c. cikkösszeállításban

							
Szent Miklós

Dr. Papp Miklós gk. áldozópap, egyetemi tanár:

Mi az a cipő az ablakban…

Szent Miklós püspök ünnepén a cipőmet még mindig kirakom, mindegy hány éves vagyok. Szent Miklós emlékéből nem szabad csupán jópofa gyerekünnepet csinálni, üzenete van a felnőttek számára is.Kirakom a cipőmet, mert jót tesz a felnőtt lelkemnek! A cipőt üresen kell kitenni! Ez várakozást jelent, kívülről, Isten emberétől, mástól kerül bele az ajándék. Végső soron az egész életünk várakozó cipő. A boldogságért sokat lehet gürcölni, de végső soron Istenünk ajándéka. Kell az erőfeszítés, az ész tervezése, az állhatatos munka, de a boldogság ajándék, a Léttől kerül a cipőmbe.

A modern embernek olyan jót tesz, ha Mikuláskor kirakja a cipőjét. Sok tárgyunk, javunk, pénzünk van, sok hatékony tudományunk, eredményes gyógyításunk, politikai hatalmunk, felsrófolt érzelmünk van, de ez még nem minden. Ez még mind nem a boldogság!

Az üresen kitett cipő az alázat gesztusa. Megteszem, ami rajtam múlik, de a beteljesedés rajtam túlról érkezik. Sok mai ember gőgösen pöffeszkedik a létezők, a tárgyi javak, a szellemi tudás halmazán és még sem boldog. A létezők síkján meg kell tenni, ami rajtunk múlik, ki kell tenni a cipőt, de a beteljesedés, a boldogság önmagamon túlról érkezik.

A lét teljessége nincs énbennem. Minden levegővétel, minden falat kenyér, minden baráti és szerelmes szeretet, minden üres cipő erre figyelmeztet: az ember nem elég önmagának, a teljességet önerőből nem képes elérni. Nem más ez, mint az alapvető szegénységünk beismerése. Üres a cipőnk, koldul a kezünk! Nem véletlenül áll a nyolc boldogság élén alaptételként a szegénység boldogsága!

Kiteszem a cipőm, még ha idősebb fejjel is. S ahogy idősödöm újra és újra ki kell tennem a cipőm, újra és újra üresen! Istenünk nem tud adni, a Mikulás nem tud édességet hozni, ha tele a cipő.

Az üresen kitett cipő a feledés fontosságát juttatja eszembe. Tudni kell feledni! Milyen sokan nem tudnak feledni, nem tudják feledni, hogy a szülei bűnt követtek el, a pedagógus egyszer igazságtalan volt vele vagy a pap bácsi csúnyán nézett rá… Olyan jó nem feledni, mert akkor nem is kell megbocsátani. Olyan jó áldozatnak lenni, akivel a múltban valaki jól elbánt és sajnáljon mindenki, és nem tudok talpra állni, és van mentségem, és segítsen mindenki. Áldozatnak lenni hálás szerep.

Én azt hiszem, tudni kellene feledni a múlt tudását is. Elképesztően sok tudás, beszéd, igazság ragad ránk, néha olyannak érzem a fejem, mint egy faliújság, amin vélemények, idézetek, mondatok vannak.

Hogyan szóljon a végtelen Intelligencia, ha tele a fejem a múlt tudásával? Hogyan legyek élően nyitott a mai nap kegyelmére, ha a tegnapot monitorozza az emlékezetem?

Az üres cipő a feledés kötelességét hívja elő. Nem tud élni a ma csodájának, akinek tele a cipője a múlt emlékeivel, idegességeivel, sérelmeivel.

Ahogy meglepetés a cipőben a mikulás-ajándék, úgy meglepetés a mai nap, a mai kézfogás, a mai munka öröme, a mai kávé, a mai zene. Hagyom meglepni magam, hagyom, hogy Istenünk meglepjen. Soha nem a tegnapi Istenünk jön el, nem a tegnapi isten-érzést szeretném fölmelegíteni, hanem ma, maiként jön és látogat meg engem.

Mikulás ünnepén kiteszem a cipőm, Isten emberét, Szent Miklós püspököt várom! Miklós egy olyan ember volt, akit a világ nem tud elfeledni. Csinálhatnak belőle bohócfigurát, északi télapót, mesehőst, de nincs még egy ilyen szent, aki ennyire szíven ütötte a világot. Minden családba eljut valahogy Szent Miklós emléke. Felidézik a tetteit, életét utánozzák, jóságát megjelenítik a gyermekek felé, s közben nekem úgy tűnik, olykor a lényeg sikkad el: miért tette Miklós, amit tett? Mi volt az indítéka?

Nem szabad ezen elsikkadni, mert akkor Szent Miklósból meseszerű télapót, ártalmatlan gyerekhőst csinálunk, mintha a valódi élethez, a felnőttek súlyos világához Miklósnak semmi köze nem lenne.

Mi az indítéka? Miklós azért tett jót, szerette a gyerekeket és a felnőtteket, azért osztotta szét gazdag örökségét, azért védte az igazságot, mert az Isten embere volt. Ha Miklós mögül kilopjuk az Istent, a lényeget lopjuk ki az ünnepből. Ahogy a karácsonyból, ha kilopjuk az Istent, akkor marad a béke, a család, a fogyasztás, a lakomázás, a vásárlás ünnepe.

Miklós püspökben az indíték a lényeg! Őbenne már megszületett az az isteni szeretet, amire mi karácsonykor várunk. Benne már győzött a szeretet!

Mi felnőttek tudjuk, merő jópofaságból nem lehet egy életen át szeretni. Egy ártalmatlan mesehős az északi-sarkról nem építi az igazi életünket. Ha az élet komoly, lényegi, akkor a Szentünkből, az ünnepünkből ne lopjuk ki a lényeget.

Felnőttként is kiteszem a cipőm és Isten emberét várom, akiben győzött a szeretet, győzött a jóság. Milyen jó dolog egy jóságos emberen keresztül elképzelni, hogy milyen jóságos lehet az Isten. Ha egy ember tudott ilyen jóságos, vidám, mély hitű, bölcs lenni, akkor vajon milyen lehet az Isten?

Milyen fontos lenne, hogy rajtam keresztül, egy embertárson, papon, szülőn, munkatárson, főnökön, püspökön, orvoson, takarítónőn keresztül sejtsék meg egyre többen ebben a világban: ha egy ember ilyen jó tud lenni, vajon az Istene, az indítéka milyen jó lehet?

Elhangzott: a Magyar Rádió „Krisztus közöttünk” című görög katolikus műsorában

							
Advent

2013-12-16_IMG_0205akAdventi éneklés

Az adventi időszakban reggelente nem csak a Gyerekeket, hanem a Szülőket is várjuk a csoportba. Az óvónő már énekel, s az adventi koszorún égnek a gyertyák. Ahogy folyamatosan érkeznek a többiek, körbe üljük az évszakaszalt, s gyönyörű adventi és karácsonyi dalokat éneklünk, néha hangszeres kísérettel. Van, hogy még szinte sötét van, amikor az első gyermek megérkezik. Átéljük, ahogy világosodik, s egyre többen leszünk.

Karácsonyi játék

A Gyerekekkel a karácsonyi történetet játszuk el az Advent időszakban. Nagyon fontos, kiemelkedő ez a számukra, nagyon várják már a „Máriás játékot”, ahogy ők nevezték el. Minden „fontos szereplő” megjelenik ebben a játékban: Mária, József, Gábriel Angyal, Zenélő angyalok, Angyalok, pásztorok, bárányok, kis arany csengettyűvel, ökör, csacsi, s természetesen az épp akkor születő kis Jézus. Karácsonyi dalokat énekelve kapják meg a Gyerekek a szerepekhez tartozó ruhákat. Mindig ugyanabban a sorrendben, az óvónő ugyanúgy adja rájuk a ruhát. Ez biztonságot ad. Vannak nagyon vágyott szerepek. Ez teljesen egyéni, hogy kinek, mi a szíve vágyása. Minden szerep átélését a pedagógusok fontosnak tartják. Azt, hogy ki, mikor kapja meg a vágyott szerepet, egyénileg és kortól függően dönti el az óvónő. Van, amelyik kisgyermeknek nagyon fontos, hogy megtanuljon, tudjon várakozni, ne kapjon meg mindent azonnal. Vannak, akik el sem merik mondani, mire vágynak, ezeknek a gyermekeknek fontos, hogy az óvónő felkínálja a vágyott szerepet, ezzel erősítve önbizalmukat, s mindazt a lelki minőséget, amit ebben a szerepben átélhetnek. A játék tulajdonképpen egy mese, amiben szép mozgások, dalok keltik életre a karácsonyi történetet. Van benne meghitt, csendes rész, s megjelenik a pásztorok vidámsága is. S egyben sokkal több is, mint egy mese. Átéljük, érezzük, s cselekedjük azt a szellemi történést, ami Karácsonykor minden évben megtörténhet velünk. A Gyerekek még benne élnek ebben az állapoban, nekünk felnőtteknek teremtenünk kellene ezt magunkban. Ebben segíthetnek nekünk a Gyerekek.

2013-12-16_IMG_0216akAngyal posta

A Karácsonyi játék végén a „Csillag Angyal”, azaz Gábriel, rámutat az évszakasztal felett, lévő borítékok egyikére. Az óvónő megfordítja – az addig névvel befelé lévő – borítékot, amire arany betűkkel van ráírva egy gyermek neve. Az Angyali üzenet az egész családnak szól. Egy képzőművészeti kép, s egy idézet található benne. A kép a Családé, az idézet a felnőtteké. Nagy várakozás, áhitat kíséri mindezt. Hogy is készülnek ezek az üzenetek? Az óvónők kiválasztják a festményeket, az idézetek, ezeket véletlenszerűen társítják, majd megírják a borítékokat, s szintén a véletlen, – vagy az Angyali közbenjárás?! – dönti el, hogy melyik család, mely idézetet és képet kapja. Mindezt az óvónők nagy szeretettel és gondossággal készítik el.

2013-12-16_IMG_0210ak

Karácsonyi évszakasztal

Az évszakasztal Adventkor megváltozik. A kék szín dominál. Az asztal felett hatalmas, kék csillagokkal borított „Égbolt”, középen egy Angyal. Ahogy közeledik a Karácsony, az Angyal úgy ereszkedik az Égből a Földre, minden nap egy kicsit lejjebb, közelebb a földi világhoz. Az első adventi héten Mária jelenik meg egyedül, s az ásványi világ, gyönyörű kristályok képében. Miért Mária egyedül? Több magyarázat is van. Számunkra a legfontosabb, hogy az igaz(i), nagy döntéseinkben magányosak vagyunk, a nagy tetteinket egyedül tesszük meg. Természetesen szükségesek és fontosak a társak, mint ahogy Máriához is hamarosan csatlakozik József. A második adventi héten a növényvilág is helyet kap az évszakasztalon, s Mária, József minden nap egy kicsivel közelebb kerül Betlehemhez. A harmadik héten az állatok, bárányok, csigák is megjelennek, végül az ember, a pásztorok képviseletében.

Advent Kert

Az óvodába járó gyermekek Adventi Kertjére szeretettel várjuk a Családokat! A rendezvény zártkörű!

Felnőtt Advent Kert

Szülői kérésre, igényre vezettük be néhány évvel ezelőtt, hogy mi, felnőttek, felnőttként is részesülhessünk Karácsony előtt abban az élményben, amiben a Gyerekek. A korábbi években „felnőtt spirált” jártunk be (más irányba induló, hosszabb). A Gyerekeknek készített spirált járjuk előbb le mi, néhány felnőtt motívummal kiegészítve.

Így ír erről Dezső Gergely (szülő):

Az adventi spirál számomra

Különösen intenzív és felemelő volt ez az ünnepi időszak számomra, melynek kezdetét az adventi spirál végigjárása adta meg.

A hely: a spirál útja, középen a gyertya fénye és a rózsa. A gyermekeink számára elkészített utat jártuk be egy nappal korábban, az óvodában.
Mindannyian húztunk egy idézetet és ez erősen meghatározta lépteinket, mert ez akár személyes útmutatás is lehetett. A kaput átlépni és az útra lépni különösen nehéz volt. Nehéz, mert ezt nem lehet félvállról venni. Játéknak tűnhet, de van bent a spirálban valami, ami oly erősen vonz és ugyanakkor félelemmel tölt el engem, mintha az életemet kellene adnom. Kilépni a profánból és belépni a szakrálisba. Létre kell hozni az ünnepet, és ezért áldozatot kell hoznom. Tudom, hogy az év legsötétebb napján születik meg a fény, „ahol a bűn túlsúlyra jut, ott elárad a kegyelem”, és mégis minden évben újra kell élni a kételyt. Vajon valóban méltó vagyok-e az ünnepre? „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” – vajon képes vagyok-e befogadni a kegyelmet? Minden, ami itt zajlott, megmérettetés volt.

A megváltás műve elkezdődött, és minekünk kell megvalósítanunk. Minden egyes ember megkapta a lehetőséget, a tehetséget, hogy fényt vigyen a maga és mások életébe. Vajon mindent megtettem-e ezért a hétköznapokban? Itt dől el, hogy a szürke agyagot képes vagyok-e arannyá változtatni.

A titkos értelmű rózsa, a kehely, mely befogadta az isteni impulzust, most ott vár az út végén, hogy mindazt a fényt, mit magában hordott, átnyújtsa nekem. Ezt a fényt kell, hogy felismerjem, mint a három napkeleti bölcs, ezt a fényt kell hogy megtaláljam, mint a pásztorok a pusztában, ezt a fényt kell, hogy felneveljem a szívemben, és ezt a fényt kell, hogy beleszőjem a mindennapokba. Ezt a fényt kell odahelyeznem a fa alá.

Köszönöm, hogy részese lehettem.

Kívánom, hogy mindnyájan megtaláljuk ezt a fényt és vigyük magunkkal mindenhová, és hogy ezáltal bearanyozzuk ezt az új évet.

Szeretettel, Gergő