Évnyitó

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Induljunk el a tanévkezdéssel! Magyarországon hagyományosan szeptember elsején kezdődik az új tanév. Ez az időpont is összefüggést mutat egy ösztönös bölcsességgel, melyben még tudták, hogy az ősz kezdetével indul a begyűjtés időszaka. Ez a maga formatív erőivel a tudásanyag begyűjtésének is a kezdetévé lett. A tanévnyitó ünnepség ezért mindenek előtt a kis elsősök és az új tanulók életének nagy eseménye. Fénypontja, amikor név szerint kiszólítja őket tanítójuk az iskola közössége elé; fejből tudva az osztálynévsort. A felsorakozott kicsik ezután tanítójuk vezetésével áthaladnak a nyolcadik osztályosokból alakult boltív alatt, hogy a nekik felállított, felvirágozott kapun átbújva átlépjenek egy jelentőségteljes küszöböt a tudás birodalmába.

 

Közben szól az ének: „Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske / Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta…”. Ezt követően minden osztály bevonul a termébe, ahol az osztálytanítók az életkoruknak megfelelő mesével, történettel köszöntik őket. Addig a szülők a szépen terített, gyümölcsöktől roskadozó asztaloknál élvezhetik pedagógusaink vendégszeretetét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

							
Szent Mihály ünnepe

Mihály_1Követve a Föld nagy belégzési folyamatát,
amely a nyári napfordulóval kezdődött és a téli napfordulóig tart, megérezhetjük a Mihály időszakban, hogy szeptember végén van egy választóvonal a fény és a sötétség örökös erőpróbájában.

Ahogy a külső napfény mindinkább visszaszorul, úgy jelentkeznek a természetben is az elmúlás egyértelmű jelei. Az ember azonban megpróbál küzdeni az életerők visszahúzódása ellen; szeretné megőrizni mindazt a fényt és melegséget, amit a nyár ajándékaként magába szívott, hogy a legmélyebb sötétségben, a legkeményebb hidegben lelki fénnyé tudja változtatni, és beragyogja általa a karácsony éjszakát. Mihály ebben az átmenetben áll
a Mérleg havában, hogy figyelmünket a szellemi életre irányítsa.

 

„A napok rövidebbek lesznek,
A szívek világosabbá válnak.
2011.09.29 Mihálynap 019Az őszi sugárzáson át
Szent Mihály fénye árad.
Szent Mihály, idő ura!
Te adsz igazi kenyeret és egy új öltözetet.”
                                             (H. Ritter)

 

 

„Mihály magában hordozza az őserőt. Ő az inspiráló időszellem, kultúránk vezérlő géniusza.” (H. W. Schroeder) Eleven képe az emberiség fejlődésében annak a fordulatnak, amikor elsötétedett az isteni világgal való kapcsolata, mert az anyagi világban a földi érzékszerveivel kellett az intelligencia erőinek tovább alakulnia.

IMGP4182

 

Szeptember 29-én, Mihály napon a hajnali sötétségben ennek megélésére hagyományosan napkelte nézőbe indul közösségünk apraja-nagyja. Az út egy részét gyalog tesszük meg a tisztásig, ahol énekelve várjuk, hogy a Nap megjelenjen a látóhatáron. Még ha felhős is az ég, akkor is kivilágosodik, mert a Nap minden reggel fölkel! Már világosban érünk be az iskolába, ahol közös reggelire hívogatnak a gabonafélékből, zöldségekből, gyümölcsökből készített finom étkek. Ez emlékeztet minket arra is, hogy hálával tartozunk a termésért, amit a Föld adott és a Nap érlelt nekünk. Ezután következnek a bátorság- és ügyesség próbák, a sárkánykészítés és -eregetés, meg a Mihály-kard kovácsolása. Sok osztályba kerül az asztalra ilyenkor egy serpenyős mérleg, melynek egyik serpenyőjét egy sötét kő húzza le. A gyerekek a maguk gyűjtötte kis kavicsokkal igyekeznek átbillenteni a súlypontot a „jó” oldalra. Ez a jelképe a tudatos mérlegelésnek az ébredő moralitást is ösztönzi.

 

Napkelte_nézés-2011-09-29

Napkelte nézés – 2011. 09. 29.

 

							
Szent Márton ünnepe

Szent Mihály után még jobban érzékelhető a fogyatkozó külső fény. Nem csak azért, mert a nappalok egyre rövidebbek, hanem azért is, mert a ködös, borongós szürkeségen erőtlenül tör át a napsugár. Novemberben, amikor már Mindenszentek és Halottak napja is elmúlt, a külső, zord világ ellensúlyozására lelki melegségre, szellemi fényre van szükségünk. Szentek sora ad ehhez belső támaszt és erőt. Ahogy követik egymást a naptárban, egy-egy fontos erény megtestesítőjeként készítik elő szíveinket az ádventre. Ebben a hónapban Márton, Erzsébet és Katalin napja van. Közülük Szent Márton az, akit hagyományosan közösségekben is megünnepelnek.

2012_11_11_6230

Szent Márton napja november 11., a XVII. század elején még egyházi ünnep volt. A Pannóniában 316-ban született tours-i püspök kultusza hazánkban is virágzott, erről tanúskodnak a róla elnevezett templomok és helységnevek. A korai kereszténység, évfordulójának napját mint az isteni világba való születés napját ünnepelte. Márton az az ájtatos férfi, aki megosztotta köpenyét a fázó koldussal, s ezzel  megvalósította az újszövetségi igét: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, velem tettétek.” (Máté 25, 40.) Ezért lett Márton a keresztény testvéri érzés példaképe. Ezen a napon a Waldorf iskolákban és óvodákban a lampionos felvonulás szokását ápolják. Nálunk sincs ez másként.

2012_11_11_6187

A korai szürkületben gyülekeznek az osztályok a színpompás őszi levelekkel és égő lámpácskákkal feldíszített iskolában. A közös terekben óriási, kifaragott dísztökök világítanak. Az osztálytermekben rövid ceremónia után meggyújtják lámpásaikat, melyeket több napon át készítettek az ünnepre, és elindul a menet a közeli parkba. A fák között, távol a város fényeitől vonul hosszú sorokban az iskola diáksága, szüleik és tanáraik kíséretében. Az apró, imbolygó fények sokasága olyan, mintha a csillagos esti égbolt szállt volna alá. Olyan égi erőkről van itt szó, melyek az emberi lélek segítségével akarnak hatni a Földön. Az ember saját fényét viszi a külvilágban eluralkodó sötétségbe.

2012_11_11_6231 2012_11_11_6237
Utunk során néhány stációnál árnyjátékkal elénk varázsolt élőképekkel találkozunk, melyek Márton életének fontos eseményeit mutatják be. A séta után énekelve visszatérünk az iskolaudvarra, ahol egy nagy tűz körül csoportosulunk. A szülők forró teát és pogácsát osztogatnak. Mi pedig saját pogácsánkat megfelezzük valakivel, mint Márton a köpenyét. Meleg teánkat hörpölgetve még csodáljuk az égbe törekvő szikrákat, majd egy közös énekléssel veszünk búcsút egymástól.

2012_11_11_6251

 

							
Adventi Kert és Szent Miklós ünnepe

2012_12_02_7733

 

Az út Szent Mihálytól karácsonyig a külső fénytől a belső fényhez vezető út: a hullócsillagoktól kezdve, amelyek mint kozmikus szikrák hullanak a Föld szférájába, a lampionok fényén át, amely még kívül, de zárt burokban világít, egészen a gyertyafényben ragyogó karácsonyfáig. Ennek az útnak a karácsonyt megelőző négy hetét nevezzük ádventi időszaknak. Első vasárnapja az, amelyik András naphoz legközelebb esik.

Az ádvent a karácsonyra való lelki felkészülés, a Krisztusra várakozás ünnepe. Jelentése: „az Úr érkezése”. Egyfajta várakozás, melyben esélyt adhatunk magunknak a Vele való találkozásra. Ez a vágy az önmagunkba fordulásból fakad, melyhez megállásra, elcsendesedésre van szükség. Ennek a befelé vezető útnak két szimbolikus megjelenítésével találkozunk az iskolánkban. Az egyik az ádventi koszorú, a másik az ádventi spirál (más néven: ádventi kert). Az ádventi koszorú közismert jelképévé vált az időszak út-jellegének, a hétről-hétre egyre több gyertya meggyújtásával.

Nálunk az első gyertyát ünnepélyesen ádvent első vasárnapján gyújtjuk meg az iskolában, a spiráljárás előtt, az iskola három szintjén elhelyezett nagy koszorúkon. Ezekről a koszorúkról viszik be az osztálytanítók a lángot saját osztálytermük gyertyájához. Ezzel veszi kezdetét a gyerekek spiráljárása, melynek szokását a Waldorf körökben ápolják, és egy csodálatos mélységű ráhangolódás az ünnepre.

Az osztályokban a padlón fenyőágakból formált óriási spirál fogadja a tanulókat, melyen  mézeskalácsból vagy aranyszínű kartonból készült csillagok vannak elhelyezve. A spirál közepén egy nagyobb gyertya ég egy kék terítőn. Mellette egy szál vörös rózsa és egy szép kristálykő. Amikor a gyerekek belépnek csak ez a gyertya világít. A félhomályban a terem végében a szülők ülnek és halkan karácsonyi dalokat énekelnek. A gyerekek is leülnek a forma köré helyezett székekre és meghallgatják osztálytanítójuk ádventi történetét. Ezután mindenki egy almába dugott gyertyát kap és egyenként végigjárja az utat a középig, s az ott égő gyertyán meggyújtja a saját kis gyertyáját. Ezt visszafelé jövet elhelyezi a spirálon a csillagok helyének valamelyikére, a csillagot pedig hazaviszi. Ez a kétirányú mozgás kétféle lelkierőt mozgósít: a befelé tartó úton egyedül kell megtalálni utunkat a fényhez, míg kifelé ezt a fényt a többiekéhez tesszük, hogy része legyen a közös fénynek. Így jelenik meg individuális és szociális egy szimbólumban, ami az egész emberiség fejlődésképe is. Először individuális lényekké válunk, hogy aztán saját belső akaratból, egyéni képességeinket a közösségnek bocsássuk rendelkezésére. Az ádventi koszorú soron következő gyertyáit már hétfőnként gyújtjuk meg, együtt az alsó, a középső és a felső tagozaton, az életszakaszukhoz illő mesélés és éneklés után.

PC020053

Az ádventi időszak lezárása és az iskolai ünnepek csúcspontja a két részből álló „Felsőrévi karácsonyi játék”, melyeket a téli szünet előtti utolsó napokban adnak elő iskolánk tanárai. Ez a legtisztább, legnemesebb ajándék, amit a pedagógusok az iskola közösségének adhatnak! Valójában ez az archaikus mélységű misztériumdráma három részből áll, de az első kettő kapcsolódik közvetlenül a Jézus gyermek születéséhez. Ezek: a „Paradicsomi játék” és a „Pásztorjáték”. A Pásztorjáték a maga ártatlan gyermekiségével a legkisebbeket is képes megragadni, és a karácsony belső tartalmához lelkileg közel vinni. A Paradicsomi játék azonban már „korhatáros”. Csak a harmadik osztálytól javasolt, mivel tartalmisága éppen ennek az életkornak a nagy, kozmikus képe. A „tudás fájáról evés” és a „paradicsomból való kiűzetés” az emberiség morális, intellektuális fejlődésének az a foka, ahol a 9-10 éves gyermek is tart az individualizálódási folyamatban. (Ezt hívja a Waldorf pedagógia „Rubikon”-nak.) Ezek jelentőségét szeretnénk azzal is kiemelni, hogy a főszereplők mindig az adott osztályfok tanítói lesznek: Mária vagy József az elsős, Ádám, ill. Éva a harmadikos. A misztériumdráma harmadik része a háromkirály-játék (mely a heródesi gyermekgyilkossággal a kilencedik osztálytól ajánlott!), a karácsonyi ünnepkör zárónapjához, a háromkirályok napjához kötődik.

Most azonban még csak az ádventnél tartunk és említést kell tennünk az időszak szentjeiről is, akik hatásukkal részei a lelki ráhangolódásnak. A legismertebbek: Borbála („Borbála ág”), Miklós (Mikulás) és Luca (Luca széke). Ezekből iskolánkban Szent Miklós napját ünnepeljük. A Waldorf intézményekben Mikulás, azaz Szent Miklós mint az isteni-szellemi világ küldötte jelenik meg, és egyike azoknak az év körforgásában, aki előkészíti a kis Jézus születését. A gyermek szemében az Ősatya megjelenítője, aki fontos előkészítője a karácsonyi eseménynek. Ezért egy méltóságteljes jelenség, püspöksüveget visel, kezében spirálban végződő pásztorbot van, a végére erősített örökzölddel. Fehér alsóruháján kék csillagköpeny, másik kezében aranykönyv van, amit az Égben őriznek, és amibe az emberek tetteit, szavait és gondolatait jegyezték fel.

Szent Miklós 007 Szent Miklós 009

Az első három osztályban személyesen olvas fel ebből a könyvből, a nagyobbaknál levelet hagy a Mikulás-zsákban. Mikulás (Szent Miklós alakja) ős-eredeti mivoltában fontos segítője képi formában a morális-én születésének. Ezen az ünnepen a szellemi világhoz való kapcsolódásnak egy szabadságban választott új, tudatos módján törekszünk összekapcsolódni azzal, ami az emberiség számára döntő jelentőségű.

							
Vízkereszt

A karácsonyi ünnepkör a 12 Szent Éjszakával Vízkereszt (január 6.) napjával ér véget. Epiphania Domini (az Úr megjelenése) annak az emléke, hogy a világ Üdvözítője ez alkalommal nyilvánította ki magát, és vált valósággá a pogányok előtt. A görög egyház az V. századig Jézus születéséről és megkereszteltetéséről emlékezett meg ezen a napon. A nyugati kereszténység ekkor ünnepli a háromkirályokat, akiket az evangélium napkeleti bölcsekként említ (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A Próféta jövendölése alapján egy fényes csillagtól vezérelve érkeztek Betlehembe, hogy hódoljanak a Gyermeknek, aranyat, tömjént és mirhát ajándékozva neki.

HáromKirályok2012_10_24_7294a

Ezt az ünnepet is más-más módon tesszük átélhetővé iskolánkban a kisebb és nagyobb gyerekek között. A kisebbek egy csoportja elsétál a nem túl távoli patakhoz, hogy hozzon az életet adó vízből. Ezalatt egy másik csapat begyújtja az udvari kemencében a tüzet. Összegyűjtik az ádventi koszorúkat a termekből és a közös terekből, s elégetik a kemencében. Üszkös ágaikat, gallyacskáikat az „életvízbe” dobják, és ezekkel a „szénceruzákkal” írják föl az ajtók fölé szertartásosan az évszámot, meg a G * M * B kezdőbetűket. Ez a házszentelés régi szokásának megfelelő hagyomány őrzi folytonos vágyunkat, hogy házunkat (fizikai testünket) szellemiség hassa át.

2013_01_06_8297   2013_01_06_8321

							
Farsang

farsang2012_0217 053

Mi is kezdünk megnyílni a külső hatásoknak, és igyekszünk látványosan is visszaszorítani, elijeszteni azokat az erőket, melyek nehezen engednek a tél fogságából. Erre szolgálnak a zajos farsangi mulatságok. Bár „Pálforduló” (január 26.) a néphit szerint is jelzi, hogy a tél ellenkezőjére fordul, de a vízkereszttől a húsvét vasárnapot megelőző hat hetes böjt kezdetéig, azaz „húshagyó keddig” vagy „hamvazó szerdáig” tartó időszak a „téltemetéssel” zárul. Ez a „farsangfarka”, amikor maskarás, jelmezes „alakoskodók” dramatikus játékokkal rendezik meg a telet megszemélyesítő bábu temetését. Ezek a szokások elevenednek meg nálunk is az iskolában. Jelmezekbe bújva, kis jeleneteket előadva jelennek meg az osztályok, hogy aztán mókás játékok, táncmulatság („táncház”) és farsangi fánkevés zárja le a napot. A nagyok természetesen ilyenkor késő estig „bulizhatnak”.

 

							
Húsvét

A tél önfeledt temetése után kezdetét veszi a „nagyböjt”. Úgy, ahogy az ádventi négy vasárnappal és négy héttel készülünk elő a karácsonyra, úgy készíti elő a négy nagyböjti hét – melynek utolsó hete a nagyhét – a húsvétot. A húsvét kezdetét az égről kell leolvasni. Először a tavaszi napéjegyenlőségnek kell bekövetkezni (március 21.). Az ezt követő első holdtölte utáni vasárnap a húsvétvasárnap. Ez a törvényszerűség alkalmat ad arra, hogy a nagyobb gyerekekkel az égboltot vizsgáljuk. Ekkor egy kicsit átélhetik, hogy a nagy, kozmikus világtörvények hogyan hatnak a mi földi életünkre. Míg karácsonykor a Nap születését éljük meg, addig húsvétkor a Hold asztralitásában megnyilvánuló megismerési erőket, amelyek földi lénnyé tesznek minket. Ezen megismerési erők kifelé törekednek, fel akarnak emelkedni a természet megismerésétől a szellemi megismeréshez. Érdekes látnunk, hogy még az időszak szentjei is ezt türközik vissza. Szent Domonkos (március 9.) páratlan életműve a középkori magyar művelődésben is óriási jelentőséggel bírt. A veszprémi „Domonkos apácák zárdája” a magyar elemi oktatásban is kiemelkedő. (Árpádházi Szent Margit is itt töltötte gyermekéveit.) Március 12-én az iskolaalapító és patrónus Nagy Szent Gergely napjához Európa-szerte diákünnepségek kapcsolódtak, mely napon igyekeztek a fiatalokat iskolába toborozni. Szent Benedek apát (március 21.) Kr. U. 528-ban az Apollón templom romjain (Monte Cassino hegyén) építette fel híres kolostorát, melynek szelleme a nyugati szerzetes élet alapjait képezte. Mindezek mutatják, hogy „az idő fényesedik”, és Sándor, József, Benedek napjával végérvényesen meghátrál a legyőzhetetlennek tűnő hideg sötétség, s az emberi szívekbe is beköltözhet a reményt hozó kikelet. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja (március 25.) már az új élet fogantatásának ünnepe. (Szűz Mária ezen a napon fogadta méhébe Jézust.) Így érkezünk el „Szent György havához”, mely nyilvánvaló szimbólumaival az őszi és a tavaszi napéjegyenlőség polaritását is jelképezi. Szent György Szent Mihály földi helytartója, aki legyőzi a királylányt fogva tartó sárkányt. Míg ő fizikai síkon győz, addig Mihály kozmikus szinten tartja féken a sötét erőket. Mihály a Nap-erőkhöz tartozik, György a Hold-erőkhöz (felszabadítja a nemiséghez tartozó szaporító, megújító erőket).

Nagyböjt utolsó vasárnapja Virágvasárnap, Jézus jeruzsálemi bevonulásának ünnepe. „Áldott, aki jő az Úrnak nevében, az Izraelnek ama királya!” (János 12, 12-13.) Ez a királyság azonban nem e világból való, nem földi uralomra vágyott, hanem az emberi lélek megmentését tűzte ki célul. Fentről jövő isteni küldetése volt a szenvedés árán történő világmegváltás. Ez az én-fejlődésünknek is egy fontos állomása, amikor megértjük, hogy egy felsőbb parancsra, feladatokkal jöttünk a világra, hogy teljesítsük Küldetésünket.

A nagyhét szertartásaiból kiemelkedik a nagyszombat esti feltámadási körmenet. Húsvét vasárnapjának hajnalán pedig a „Jézus keresés”, „Szentsírkeresés”. A húsvéthétfőhöz kötődő számos termékenységi rítusból („korbácsolás”, húsvéti tojás ajándékozás, locsolás, stb.) a locsolkodást emelném ki, melynek hagyománya egyrészt a keresztelésre utal, másrészt arra a legendára, amikor a feltámadás hírét vivő asszonyokat vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák. Ezt a mára versmondással párosuló, szagos vízzel történő locsolkodást még tartották az iskolánkban is, amíg kisebb volt a közösségünk. Mára azonban a húsvéthoz vezető út ünnepi hagyományai kívül kerültek a közösségünkből, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem kell még mélyebb tudatossággal kihasználnunk a tantárgyak által kínált lehetőségeket. Példa erre Parsifal története, melynek húsvéti szellemiségét így jeleníti meg Christian Morgenstern verse:

Íme feléd nyújtom tiszta szívem,
Áldozatul Grál-lovag kelyhében,
Szomjadat majdan oltsad el velem
Ha magaddal viszel az edényben.
Oh, Krisztusom!

Töltve legyen az edény, telítve,
Rózsaillatú csodás véreddel,
Hogy szívem lelkem belemerítve
Induljon az új útra képeddel.
Oh, Istenem!

							
Pünkösd

A húsvétot követő újabb negyven napos időszak a mennybemenetellel készíti elő a létesülés és ébredés legfontosabb állomását, a pünkösdöt. Mint ahogy mi mindannyian magunkkal hozzuk reggeli felébredésünknél minden esti „mennybemenetelünk” gyümölcsét, úgy élt a tanítványok lelkében is az elragadtatás állapotában átélt húsvét és mennybemenetel gyümölcse.

Pünkösd a Szent Lélek „kitöltetése” (görögül: pentekosztész = ötvenedik), amikor zúgó szél zendülése és tüzes lángnyelvek jelezték ezt a kozmikus méretű felébredést. Ahogy a tanítványok tudatára jutottak a beléjük költözött szellemi tűznek, amely bátorságot és erőt adott küldetésük megvalósításához, úgy kell tudatára ébredni korunkban is az ifjaknak, hogy ébredő, individuális lényük tüze belső akaratból belehathat a világba. A mi tanítványaink emberformálásában is ez a fő cél: mint izzó csíra kell, hogy bennük éljen az, amit pedagógiánk nyújtott a 12 év alatt, hogy aztán kimenvén a világba szociális érzületté alakulva érjen be ennek gyümölcse. Ezt az ünnepet iskolánkban a pünkösdi bazár teszi közösségivé, melyet az udvarunkon tartunk. Így a virágzó fák, a habos felhők és az ujjongó madárdal varázsolja körénk a természetben zajló változásokat. Az árusok közösségért végzett munkája mellett az időszakhoz illő archaikus népi játékok, „májusfatánc” és bábelőadás is segíti az átélést.

							
Szent János ünnepe és Tanévzáró

Az évkör nagy ívében elérkeztünk az utolsó nagy ünnepünkhöz, a János naphoz (Szentiván), mely egyben a tanévzáró és bizonyítványosztás időpontja is. Keresztelő Szent János (június 24.) a népi kultúrában Virágos Szent Jánosként is ismert. Ő az, aki Jézusnak, mint Messiásnak eljövetelét hirdeti, majd neki adatik az a csodálatos feladat, hogy megkeresztelje őt. A régiből az újabb időbe való átmenetnél az idők fordulóján (nyári napforduló) áll. Az Isten fiának útját jött előkészíteni, aki majd sorsát összeköti a földi emberiséggel. Erre a fordulatra utal mondása: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” (János 3, 30.).

Ennek az előkészítő útnak Heródes király vet véget, amikor a keresztelő fejét véteti. De enélkül az út nélkül nem juthatunk a páli felismeréshez: „Nem én, hanem Krisztus énbennem.” A Krisztus előtti időkben a nyári napforduló az isteni adományok fogadásának órája volt, ám az égi kinyilatkoztatásban egyfajta révületben részesültek. Hosszú, ritmikus táncaikban önkívületbe estek, elvesztették önmagukat (elvesztették a fejüket). A mai embernek azonban már nem ez az útja. Éber, szabad lényként kell akarnia a szellemi világgal való tudatos kapcsolatkeresést. Szent Iván napjának fennmaradt hagyományai ötvözik mindazon hiedelmeket, rítusokat, melyek a különböző népeknél éltek. Legjellemzőbbek a növényekhez (füvek, virágok) fűződő mágikus cselekedetek, és a Szent Iván napi tűz rakása, melynek meggyújtása is szertartásosan történt: a tüzet szabályos négyszög alakúra rakták és az előző évi megszentelt aratókoszorúval gyújtották meg. Ide tartozott még a Szent Iván-alma sütése és a tűzugrás.

Részben ezek a hagyományok elevenednek meg a mi iskolai János napunkon is, de előtte minden osztály megkapja a bizonyítványát. Ez a felvirágozott tantermekben történik, ahol az osztálytanítók minden egyes gyereknek gyertyát gyújtanak és felolvassák nekik személyre szóló bizonyítványversüket, melyet maguk írnak részükre. Így nyeri el ünnepi méltóságát a tanévzárónk is, melyet ugyancsak olyan időszakra időzített egyfajta ösztönös bölcsesség, amikor a természetben is hasonló folyamatok zajlanak. Kezdenek beérni a gyümölcsök és elkezdődik az aratás is. Péter-Pál (június 29.) a néphagyományban éppen mint az aratás kezdőnapja ismeretes. Három nappal később pedig „Sarlós Boldogasszony” ünnepe követi, mely szintén az aratáshoz tartozik egész Közép-Európában. (Régen ezt a munkát sarlóval végezték, és főként a nők. Ezért vált a magyarság számára Mária, mint „arató szűz” az életet fenntartó anyaföld szimbólumává is.) Ilyen formán a János naphoz kötött bizonyítványosztásunk egyfelől az egész éves munka beérlelődött termésének, másfelől a belsővé vált, feldolgozott ismeretek individuális szárnyat bontásának is jelképe lehet.

„Az ember a nyár derekán bensőleg, én-jének megfelelően ismerte meg önmagát, a mélységes tél idején pedig külsőleg tanulta meg emberi alkatának átérzését.”

(Rudolf Steiner)

martingaborugrikszentivan2011

És ahogyan a karácsonyunknak, úgy a János napunknak is csúcspontja a tanáraink által bemutatott színházi előadás. Ez éveken át valamilyen vidám mesejáték volt, de az utolsó években a „Szent Iván éji álom” nagyszabású és fergeteges játékával kápráztattuk el a közönségünket.

							
Évszakünnepek

Ünnepeink bemutatása nem volna teljes, ha kihagynánk a Waldorf iskolai léthez szorosan kötődő hónap- vagy évszakünnepeket. Ezekre a jeles napokra a nagyobb ünnepekhez kapcsolódó szünetek előtt kerül sor. Célja, hogy az osztályok rövid bemutatójukkal képet adjanak szüleiknek, nagyszüleiknek és egymásnak is arról, hogy az előző hetekben mivel foglalkoztak a főoktatás, ill. a szakórák keretében, és mintegy panorámában láttassák a 8 évfolyam tananyag feldolgozásának eredményét. Ez nemcsak pedagógiailag fontos, hanem szociális, közösség megtartó erejét tekintve is, hisz az akarat-érzés-gondolkodás harmonikus együtt fejlődése szintén megnyilvánul a ritmus és szokásrend formáló hatása által.

							
Záró gondolatok

Végigmentünk az ünnepeken, bezárult a kör a tanév végével. „Folytatnunk is kell ezt az utat: ami azelőtt kívül volt, azt be kell fogadnunk az emberi természetbe. Az ember csak azáltal tudja a szabadságát kibontakoztatni, hogy minden összeilleszkedik benne. Mégis úgy van, hogy bár megváltozott értelemben, de újra szükség van az ünnepek megtartására. Régen az ember közvetlenül megkapta ezeken az ünnepeken az égi hatalmak adományait. … A jövőben az adomány ünnepei emlékünnepek lesznek, az ünnepi gondolat változása révén. Meg kell értenünk, hogy az ünnepeknek fenn kell maradniuk, még ha az ember meg is változik, és ezért az ünnepeknek is változniuk kell. Ez a hatalmas felszólítás legyen az alapja minden ünnepi gondolatnak, a még újra létrejövő ünnepeké is: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Rudolf Steiner, GA 223)