A Magyar Testnevelési Egyetemen végeztem, középiskolai testnevelőként, gyógytestnevelőként. Több évig tanítottam sajátos nevelési igényű tanulókat egy speciális iskolában Miskolcon. Az iskola hatására végeztem a Bárczy Gusztáv Főiskolán , mint logopédia szakos gyógypedagógus. Aztán mozgásterapeutaként sikerült megtalálnom a kapcsolatot testnevelés és logopédia között.

Majd 2004-ben a költözködés, új munkahely nagy kihívások elé állított, ami nem volt más, mint a Waldorf iskola.

Itt vált igazán mottómmá a következő mondat: ” Sokat tanultam mestereimtől, sokat tanultam pályatársaimtól és mindenkinél inkább tanítványaimtól.”

A hetvenes évek végén egy augusztusi reggelen születtem Csíkszeredában. Az erdélyi kisfaluban, ahol felnőttem, a szüleimnek köszönhetően igazi védettségben és titokzatos mesevilágban teltek a gyermekéveim. Otthon a hagyományok nagyon erősek, és nagy lépésnek számít azoktól eltérni. A szüleim és nővérem támogatását viszont a kezdetektől élvezhettem, ők arra biztattak, hogy merjem tovább gondolni a dolgokat és kreatívan éljek.

16 évesen találkoztam először Steiner munkáival és a Waldorf pedagógiával. Bukarestben végeztem a waldorf tanárképzőt, ma már humorosnak tűnő nehéz körülmények között, ahol viszont nagyon jól képzett külföldi és helyi tanárok egy új világ kapuit tárták fel. Az iskola mellett egy Waldorf gyógypedagógiai iskolában voltam kisegítő, így a tanultakat a gyakorlatban is megfigyelhettem. Az államvizsga után Magyarországra költöztem, hogy a Népi mesterségek iskolájában tovább képezzem magam. Több népi mesterség titkaiba sikerült belepillantanom. Népi textilművességet tanultam és szereztem egy játszóház vezetői képesítést is a közművelődési szak mellett.

Ezek után kerültem a gödöllői waldorf iskolába osztálytanítónak 2001-ben. A kezdeti izgalmak és aggodalmak után nagyon lelkessé váltam a tanításban és el sem tudom képzelni, hogy bármely más helyen ilyen sokat meg tudtam volna a világról, magamról, az emberi kapcsolatokról, mint ebben az iskolában. Évekig ébredtem azzal a gondolattal, hogy milyen hihetetlenül szerencsés vagyok. Ez még ma is előfordul. Itt érzem a „közösség megtartó erejét”. Az előző osztályomat nyolcadikig vittem és minden velük való találkozás megerősít a munkámban. Jó látni, hogy milyen nagyszerű fiatalokká váltak. Az elmúlt 10 évben több továbbképzésen voltam (IAO, nemzetközi képzések, Bothmer), sok látszólag teljesen más jellegű dologgal is foglalkoztam, de valahogyan minden úton ugyanahhoz a nagy egészhez jutok el és ez nagyszerű. Immáron az új osztályommal élem meg azt a kiváltságos érzést, hogy láthatom, miként formálódnak és bontják ki a gyermekek a bennük rejlő csodákat.

Gyermekkoromban két hivatás jelent meg lelki szemeimben, színésznő vagy apáca szerettem volna lenni. Tíz évesen a színészet kapta a főszerepet, ami 17 évesen teljesedett ki igazán, a Tanulmány (a későbbi Arvisura) színház egyik alapító tagjaként.

A 10 éves mozgásszínházi munka során épült fel hivatásom törzse, és ebben az időszakban növekedtek azok az égi gyökérfonatok, melyek a szellemi világ tudatos megismerésében tápláltak.

E kereső időszakban ismerkedtem meg az Antropozófiával is, és ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a „szent színház” színpada – melyet keresek – talán a tanári katedra lehet.

Innen már egyenes út vezetett a Waldorf pedagógia irányába, és számos mostani kollégámmal Witten-Annenbe, ahol megismerkedtem az euritmiával, és benne otthonra leltem. Ebben a mozgásművészetben, melyet a modern világ misztériumtáncának is nevezhetünk, ismét egymásra talált gyermekkorom két „álom hivatása”, immár egybefonódva, egymást táplálva.

Párhuzamosan végeztem el az osztálytanítói és euritmia tanulmányaimat, 1995-ben, 33 évesen kaptam meg diplomáimat.

Az ezt követő években, mint euritmista számos képzésen és iskolában tanítottam és rendszeresen léptem fel különböző projektekben. Az első pár évben többnyire Németországban és Svájcban, majd a 2001-ben elkészült „Csönd-Út-Mozdulat” című szólóelőadásommal érkeztem meg ismét Magyarországra.

2002-től tanítok a Gödöllői Waldorf Iskolában és a Magyar Euritmiaképzésen. Csodálatos eredmények és emlékek kötődnek ezekhez az évekhez. Közös fellépések a diákokkal idehaza és Németországban a nemzetközi euritmia fesztiválon; az euritmia érettségik, melyek nem csupán felemelő büszkeséggel töltöttek el, de egykori tanítványom személyében egy nagyszerű kollégával is megajándékoztak.

Kívánságok és kényszerítő körülmények érlelték sorsom következő lépcsőfokát. Ez a lépés ismét egy németországi képzésen keresztül valósult meg, Bonn mellett Alfterban, az Alanus-Hochschule diákjaként szereztem meg az állami BA Euritmia Diplomát, majd 2013-ban az Euritmia terapeuta Mesterdiplomát.

A színpadi „szárnyalás” átalakult „tanító” tudássá, és 50 évesen elkezdhetem mindezt a „gyógyító” minőségévé újraformálni.

Oktató, tanító tevékenységem intézményekben:

• Witten/Annen Institut für Waldorf-Pädagogik e. V. (Németország)
• Anthroposophische Akademie für Therapie und Kunst
• Aus- und Weiterbildung für Sprachgestaltung (Dornach, Svájc)
• Waldorf Pedagógiai Intézet (Solymár)
• Euritmia Akadémia (Budapest)
• Rákosmenti Waldorf Iskola
• Fóti Szabad Waldorf Iskola
• Gödöllői Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

A maga rajzolta úton járó művész

Írta: Vizy Miklós

Egy ember írásban való bemutatására sokszor egy könyv sem elég.

Kőhalmi Ákos bemutatására pályatársa és barátja, Vizy Miklós egy 5 oldalas, géppel sűrűn teleírt anyaggal készült. Ezt olvasta fel Ákos, az alkotó budapesti, Aegon Galéria beli kiállításának megnyitóján.

Ebből szemelgettem részleteket, hogy a honlapunk olvasói is megismerhessék az iskola egyik meghatározó személyiségét.

Kőhalmi Ákos Győrben született, 1963. december 27-én. Itt végezte iskoláit, a textilipari szakközépiskolából a Tanítóképző Főiskolára vezetett útja. A mai képzőművész testnevelés szakos tanár lett, és rajzból kettese volt. Ilyenkor szoktuk Einsteint emlegetni. Kezdő pedagógusként egy általános iskola alkalmazta, mint úszómestert. Azonban a sors iróniája- az intézményben uszoda még nem is volt! Így hát napközis tanár lett, majd kopogatott egy új világ.

A nagy találkozás Vekerdy Tamással és Kirsch Úrral, az antropozófia és a Waldorf- pedagógia nagyköveteivel arra vezette, hogy Németországban ismerkedjen a Waldorf-pedagógiával, és megtalálja útját, a rajzolt vonalak útját. A rajz eszközzé vált, hogy Ákos leírhassa, ami benne zajlik. Fekete-fehér, tüskés útja volt ez a belső tisztulásnak. Azok a képek, amelyekkel nemrégiben Budapesten is kiállítottak, voltaképpen önkarbantartó naplórészletek, titkos recept alapján, arra, hogy hogyan élheti túl az egyén a hétköznapjait. Az első kiállítása 1992-ben, Wittenben, tulajdonképpen egy tüntetés volt a harmonikusnak ítélt világ és a tüskés út között.

Tanulmányainak eredményeképpen diplomát szerzett a képzőművészeti szakon, majd hazatért Magyarországra.

Ekkor történt, hogy Kecskés Judit megkereste telefonon Gödöllőről, hogy a gödöllői Waldorf Iskola tanárt keres. A sors iróniája ismét közbeszólt: ahogy Ákos elfogadta a gödöllői lehetőséget, a győri Waldorf Iskola is bejelentkezett igényével Ákos iránt. De Ákos már elkötelezte magát.

Valamit megtaláltatott Gödöllőn, talán az elképzelt pedagógus jövő. Itt még senki sem kapott kettest rajzból Ákostól. Az osztálytanítóság mellett rajzot-festést kellett tanítania, elsőtől nyolcadik osztályig, ma már elsőtől tizenkettedikig. A Waldorf-pedagógia által biztosított tanári szabadság valószínűleg a művészt Kőhalmi Ákost is szárnyalni engedte.

A jelenlegi elsős osztálytanítónak szép új családja van, négy gyönyörő lánya, felesége, Orsi, aki szintén Waldorf-tanár.

Szeretném megosztani Veletek, a Dióhéj olvasóival egy személyes élményemet Ákosról:

Arra lettem figyelmes, hogy Ákos körül mindig rendeződik valami. Ha konferencián jegyzetel, vagy ha csak egy térképet, plakátot rajzol, mind-mind közelebb áll a műalkotáshoz, mint a jegyzetekhez, vagy a hideg realitáshoz. Sőt, megfigyeltem, hogy a tanáriba az asztalán is rendszeres kiállítás van. Ha egy füzetcsomót letesz, biztos, hogy a tetejére kerül egy kavics, vagy egy szobor, de lehet, hogy csak egy fadarab, de az nem véletlenszerűen, hanem egy rendező-alkotó elv szerint, illesztve a környezetbe. Zenekazettáinak a tokjait is maga illusztrálja, osztályában táblarajzai ugyancsak művészi gonddal készülnek. Egyszerű iskolai eseményeket hirdető plakátjai messziről árulkodnak egyéni alkotójukról. A ceruza mellett másik nagysága az olló és újság, kollázsainak üzenete néha több eredeti gondolatot hordoz, mint az egykori nyersanyaga, a színes magazin.

Végezetül Sinkó István, művészettörténész ezzel a történettel jellemezte Ákos művészetének lényegét:

A kínai zen mester utolsó műveként csodás hegyi tájat festett. Az égbenyúló sziklák leereszkedő ködbe vesztek. A fák csúcsait elmosta a pára. A hegy lábánál keskeny út kanyargott a hegy mélye felé. A mester elvégezte ez utolsó ecsetvonást, letette rajzszerszámát, majd belépett festményébe, elindult az úton, melyet maga rajzolt.

A múlt század „leghat-hatosabb” évében születtem, Budapesten. Ha akkor lett volna Waldorf Iskola, biztosan még egy évig az óvodában tartanak, mert nyári gyerek vagyok.

Öt éves koromig Kőbányán, majd Dél- Budán, Albertfalván éltem. Mindig is szerettem gyerekekkel foglalkozni, ezért Óvónői Szakközépiskolába, majd a Tanítóképző Főiskola Óvónői szakára jártam, azután egy állami óvodában dolgoztam hét évig Budafokon.

Huszonhárom évesen hallottam először a Waldorf pedagógiáról, majd Solymárra jártam Vekerdy Tamás ismertető előadásaira, ahonnét egyenesen vezetett utam- elsők között- a Waldorf Óvónő Képzésre. Ennek során Németországban és Ausztriában is voltam gyakorlaton. A képzés befejezése után rá kellett döbbennem, hogy ott lehet igazi Waldorf Óvodát létrehozni, ahol a szülők is részt vállalnak ebben. (Azóta, majd húszéves pedagógiai gyakorlattal a hátam mögött is az az egyik nevelési alapelvem, hogy a szülőket együttműködő, egyenrangú partnernek tekintem.)

Így egy igazi Waldorf óvodában helyezkedtem el itt, Gödöllőn úgy, hogy előtte nem is láttam a várost, de elég volt egyetlen pillantást vetnem az óvodára és itt „ragadtam”. Négy szép évig voltam itt óvónéni, azóta már a volt óvodásaim java is leérettségizett.

Még a képzésen ismerkedtem meg az euritmiával, a huszadik században született mozgásművészettel. Kicsi gyermekkorom óta érdekelt a mozgás és nagyon örültem, hogy erre rátaláltam. Tehát 1997-től négy évig a Nappali Euritmia Képzés tanulója lettem, felnőttként. Ezután ismét visszatértem Gödöllőre, mint euritmia tanár. Először két osztályban majd egyre többen, jelenleg nyolc osztályban tanítok. Az óvodás korosztályt sem felejtettem el, mert náluk is tartok foglalkozást hetente Gödöllőn és Szadán is, korábban a szentendrei és a váci óvodában is. Nyolc évig pedig a váci Waldorf iskola munkatársa is voltam.

Jelenleg a legnagyobb kihívást az osztály kísérés jelenti számomra, ami szerintem az egyik legszebb dolog a világon, de ennek megfelelően súlya is van. A gimnáziumban pedig pályakezdőnek számítok. Van mit tanulnom, de sokat köszönhetek ebben a diákjaimnak és a kollégáimnak, meg a szülőknek is!

Saját családom sajnos nincs, de egy felnőtt keresztlánnyal és egy unokaöcsivel büszkélkedhetem. Emellett pedig számos jó baráttal!

Szeretem a természetet és ezért meg- megfordulok időnként a kéktúrásoknál. De még saját diákkorom óta bennem él a kémia, biológia és földrajz szeretete is. Jó lenne a jövőben jobban megmerítkezni a művészi euritmiában. Ha ez sikerül, akkor ily módon is találkozhatunk!

Nagyon megszerettem Gödöllőt, magával ragadó a környék és az itt élő emberek. Harmadszorra lakom már itt. Lenyűgöző számomra, hogy az ember mindig találkozik ismerősökkel a városban.

Végzettsége: agrármérnök, mérnök- és waldorf tanár, szakvizsgázott pedagógus, közoktatás vezető. A 6–8. évfolyamon kertművelő tanár, az iskola kinevezett igazgatója.

1993-ban végeztem a zilahi tanítóképzőn. Már gyerekkoromban tanár szerettem volna lenni, aztán kisebb másfelé próbálkozások után „hazaérkeztem”. Magyarországon kezdtem el tanítani, Csenyétén, ez egy kis cigányfalu Borsod-megyében. Az odakerülő tanítók nagy vágya volt élményszerűen tanítani, elbűvölni az iskolába kerülő gyerekeket.Egyetlenegy nem roma gyerek került az iskolába az én három ott töltött évem alatt. Nagyon sok élményben volt itt részem: rengeteget jártunk Budapestre igazi, elhivatott pedagógusoktól tanulni (Alternatív Tanári Műhely, alternatív iskolákba való látogatások); sok projektben dolgoztunk együtt szociológusokkal, pszichológusokkal, iskolaalapító tanárokkal; állandóan pályázatokat írtunk; megnéztük, hogyan képzelik el Hollandiában a roma gyerekek tanítását; minden évben kirándultunk egy-egy gyönyörűt, és még New Yorkba is eljutottam Csenyétéről.

Angol nyelvtudásom tökéletesítése után még egy évet töltöttem ebben a különleges közösségben. Elkezdtem közben a waldorf posztgraduális képzést, majd Gödöllőre kerültem. Nyolc évig voltam osztálytanítója egy fantasztikus csapatnak, köszönöm a szülők bizalmát, nyitottságát, és minden tanítványom egyediségét – rengeteget tanultam tőlük. Életem legszebb évei voltak ezek. Most leginkább anya vagyok, Panna lányunk pár nap múlva öt éves. Jelenleg angolt tanítok az első négy osztályban, és férjemmel: Miklóssal, meg tanártársaimmmal együtt járok a waldorf-úton, melyben nekem legfontosabb az emberi szabadság tisztelete. Az iskolát kijáró fiatalok lendülete, útkeresése és mély hite az élet szépségében, csodálattal tölt el, és remélem ebben, mi felnőttek is egy picit közrejátszottunk.

Mindig gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, ezért pedagógiai szakközépiskolában kezdtem a középfokú tanulmányaimat Csurgón, amit a tanítóképző főiskola követett Szombathelyen. A matematika mindig nagyon közel állt hozzám, ezért – már munka mellett – matematika tanári szakon végeztem az ELTÉ-n.

Budapest VIII. kerültének egyik iskolájában kezdtem tanítani. Az osztályomba sok hátrányos helyzetű és tanulási nehézségekkel küzdő gyermek járt. Eleinte nagyon nehéz volt megtalálni velük a közös hangot, 8 éves korukra sok sérülés érte őket, tele voltak bizalmatlansággal. De két év után, amikor elköszöntem tőlük, mert a kislányunkat már a szívem alatt hordtam, nagy ajándékot kaptam az egyik tanítványomtól, akivel a legtöbb vitám volt. Azt mondta a kolléganőmnek, hogy ők olyan osztályfőnököt szeretnénk, amilyen én voltam: ha kellett akkor szigorú, ha kellett, akkor megértő, és aki szereti őket.

A gödöllői waldorf közösségbe 2005. őszén kerültünk, amikor lányunk elkezdte az óvodát Szadán. A középső gyermekünk is ide járt, majd amikor ő is iskolába ment, a harmadik gyermekünket a gödöllői óvodába írattuk. Így szülőként mi mindhárom intézményét ismerjük a közösségünknek.

A harmadik gyermekünk születése környékén már tudtam, hogy az állami oktatási rendszerben nem szeretnék tovább dolgozni. Ám azt is láttam, hogy mennyi munka és felelősség osztálytanítónak lenni. Úgy gondoltam, hogy három kisgyerek mellett nem tudnék annyi energiát fektetni a felkészülésbe, amennyit indokoltnak láttam volna, ezért végeztem el a waldorf óvónőképzést, és kezdtem óvónőként dolgozni. Egy év játszóház vezetés után, 3 évet dolgoztam a gödöllői waldorf óvodában. Így néhány kisgyermeket 2,5-3 éves korától kísérhetek – remélem – egészen 14 éves koráig majd.

Időközben persze megtalált egy-egy diák, hogy segítsem őt a matematika jobb megértésében, és ilyenkor mindig éreztem, hogy valójában mennyire hiányzik a tanítás. Ezért jelentkeztem a solymári waldorf tanárképzésre, osztálytanító szakra. Már mindhárom gyermekem iskolás, így azt gondolom, hogy a mostani körülmények már lehetővé teszik, hogy bátran felmerjem vállalni az osztálytanítóságot.

Szabad vallás tanár

1961-ben születtem Gyöngyösön. 1980-ban kezdtem tanítani, munka mellett levelező tagozaton végeztem el a Jászberényi Tanítóképző Főiskolát. Tizenkilenc évet tanítottam egy kis, falusi iskolában. Az ott eltöltött évek tapasztalatai alapján megfogalmazódott bennem, hogy a hagyományos pedagógiai eszköztár nem alkalmazható minden helyzetben. Kezdtem érdeklődni az alternatív pedagógiák iránt, Vekerdy Tamás útmutatásával hamar rátaláltam a Waldorf útjára.

A solymári iskola indítása óta folyamatosan figyelemmel kísértem a Waldorf pedagógia magyarországi kibontakozását. Harmadik gyermekem születéséig csak passzív szemlélőként, de ezt követően szülőként már aktívan is részt vettem egy óvoda életre hívásában, ami természetesen idővel – ahogy az ovis gyerekek nőttek – magával hozta az iskolaalapítást is. Vekerdy biztatására jelentkeztem a Waldorf tanárképzésre és 1999-től már Waldorf iskolában tanítottam. A tanárképzésen több gödöllői kollégával ismerkedtem meg, Gödöllőn is hospitáltam – néhány Gyöngyösön töltött év után –, viszonylag hamar ide is kerültem. Első gödöllői osztályom most kilencedikes, őket elsőtől nyolcadikig kísértem. 2005-ben végeztem el az Extra Lesson segítőtanár-képzést. „Szabad” évemben – Meixner-féle diszlexia prevenciós és redukciós módszer tanfolyamát végzem.

Jelenleg négy felnőtt gyermek anyukájaként, három kis unoka boldog nagymamájaként élek Gödöllőn.

Hogyan lehet egy tanítóból gondnok? Először is kellő életkort kell megélni, azután szeretni kell az iskolát úgy, hogy ily módon is, a közelében maradhass. Másodszor, évek alatt fel kell gyűlni olyan gondolatoknak, hogy hogyan lehetne szépíteni, illetve valamilyen rendben tartani, ismerve a körülményeket. Az is fontos, hogy az évek során némi kapcsolatrendszerre is szert tettél.

Még csak félállásban csinálom, mert még tanítok, de szeretném folytatni terveim megvalósítását, például a külső kőborítást, a belső csempe mozaikozást, kerékpár és roller tárolók építését. Kerti padok, szép növények, fák, sármentes lépcsőház, fával fedett tornaterem, biztonság, tisztaság jut eszembe.

A gondnoki munka szépségei, például egy Tér-Erő nap, az igazi munka örömeivel. Mélységei: egy dugulás a mellékhelységekben. Ilyenkor mindig eszembe jut egyik példaképem, Herr Rauer, német matematika tanár, csillagász, aki Wittenben (németországi Waldorf tanárképző) a takarítási napokon mindig a WC-k takarítását vállalta, mondván, ilyen munkát csak olyan ember végezhet, aki elég öntudattal bír, s tudja, hogy várja őt más magasztosabb feladat is az életben.

A többi dolgot meg bízzuk a munkás hétköznapokra, vajon megvalósul legfőbb célkitűzésem? „A Waldorf iskola jó illatú…”

Budapesten születtem 1972. május 13-án, a famunkákhoz vonzódásom azonban csak későbbi eredetű. A gimnazista éveimhez kötődik, amikor gitározni tanultam, és saját gitárt akartam készíteni. Ez vitt abba az irányba, hogy érettségi után elvégezzek egy 2 éves bútorasztalos szakiskolát. Ezután néhány nagyobb asztalos vállalatnál próbáltam megtalálni a helyem, de az ottani munkákban kevés örömöm leltem. „Igazi” fa helyett többnyire csak préselt, ragasztott forgácslapokból állítottunk össze irodabútorokat. Nem ezért tanultam fával dolgozni, így ideiglenesen felhagytam az asztalossággal. Elkezdődött egy útkeresés. Váltásként két évig dolgoztam színházi technikusként (világosítás, hangosítás) egy pesti színtársulatnál. Hasznos tapasztalatokkal teli, nagy élmény volt a színészvilágba való betekintés és az előadásokkal járó utazások a csoporttal. Ezzel párhuzamosan pedig, már a gimnázium óta együttesekben gitároztam. Havonta többször felléptünk kis klubokban, időnként nagyobb fesztiválokon is, ahol esténként a 60-as, 70-es évek blues rock zenéjét játszottuk. Közben hiányzott a famunka, ezért újra beálltam egy nagy asztalos céghez. Az eredmény sajnos ismét monoton szériamunka volt, többnyire bútorlapokkal. És ekkor jött a nagy váltás!

Édesapám, aki a Gödöllői Waldorf Iskolában osztálytanító immáron több mint 14 éve, éppen akkoriban végezte Németországban a Waldorf tanárképzést. Egy szabadságom alkalmával meglátogattam őt, ekkor ismertem meg ezt a pedagógiát és az ottani kézműves szakot. Mindez 1996-ban történt. Láttam az ott készült remek fafaragásokat, a lenyűgöző absztrakt szobrokat, meg az iskola asztalos műhelyében készült gyönyörű aszimmetrikus formájú fabútorokat. Rögtön azt gondoltam: „Na, annak idején valami ilyesmiért tanultam fával dolgozni!” Itthon a munkám azonnal felmondtam, és jelentkeztem Wittenbe a négy éves Waldorf tanárképzésre, ahol aztán 2001-ben elvégeztem az osztálytanító és kézműves szakot. Kézműves tanárként fő területeim a fafaragás, agyagozás, asztalosság és kőfaragás, de jó alkalmam volt belekóstolni a korongozásba, rézművességbe és a kovácsolásba is. Ezután még egy évet töltöttem Wittenben, hogy tovább képezzem magam. Feljártam az iskola műhelyébe faragni, látogattam a közelben fekvő német Waldorf iskolák kézműves tanárait és óráikat, és dolgoztam a Choroi hangszerépítő műhelyben, ahol hárfákat és xilofonokat készítenek.

Hazatérésem után, 2002-ben a solymári Fészek Waldorf Iskolában kezdtem el tanítani kézműves tanárként közép és felső tagozaton. Izgalmas kihívást és remek tapasztalatot jelentett az ott eltöltött 6 év során a faragóműhely kiépítése és vezetése. Időközben aztán egyre több személyes szál kezdett kötni a Gödöllői Waldorf Iskolához. Édesapámon keresztül a gödöllői tanárok és a szülők közül is sok kedves ismerősre tettem szert. Igen megörültem hát, amikor felkértek, hogy csatlakozzam a csapathoz kézműves tanári minőségemben is. Itt már egy nagyobb műhelyteremben és komolyabb felszereltség mellett folytathattam a munkámat. Nos, így történt, hogy faragótanárként 2008 óta már a gödöllői diákokból igyekszem embert faragni.