Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Collot-féle orvosi FESTÉSTERÁPIA

2013. november 15.

Festésterápia Liane Collot d’Herbois módszere alapján 

ujvary_eva

A betegségek hátterében sokszor szellemi, lelki okok állnak, elakadás az életútban, lelki nehézségek, múltbeli traumák.  

A korunkra jellemző krónikus betegségek, lelki betegségek esetében az orvosi/pszichoterápiás kezelés mellett a Collot-féle festésterápia mélyen ható átalakító erejének köszönhetően hatékonyan segíti a gyógyulást.

A hagyományos művészeti terápiák esetében a hangsúly főként az önkifejezésen van. Az antropozófiai emberképen és színtani ismereteken alapuló Collot festésterápia ennél mélyebbre megy. Vezetett gyakorlatok sorozatából áll. A betegek szabad képei a diagnózis alapja, majd a terapeuta fokozatosan vezeti a beteget az egészséges állapot felé. A fény, szín, sötétség festésterápia lelki, és fizikai szinten is hat. Orvosi festésterápiának is nevezik és fontos szerepe van a megelőzésben is, mivel a szabad, ún. diagnosztikus képeken a betegségek fizikai megjelenése előtt láthatóvá válhatnak betegséghez vezető tendenciák.

Előzetes tapasztalat a művészeti munkában nem szükséges. A terápia nagyon sokféle állapotban, betegségben alkalmazható a lelkitől a fizikaiig, mind megelőzésképpen, mind terápiásan, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Testi, lelki betegségek, nehézségek esetében, például

  • szorongás, 
  • depresszió, 
  • pánikbetegség, 
  • gyulladásos és szklerotikus folyamatok, 
  • légzőszervi problémák, 
  • szív és keringési zavarok, 
  • pajzsmirigy betegségek
  • rák, 
  • asztma

Segítség lehet változások időszakában az életút során, továbbá harmonizál, egyensúlyt teremtve gondolkodás, érzés, akarat között.


Festésterápia gyerekeknek, kamaszoknak Liane Collot d’Herbois módszere alapján

A terápiás folyamat vezetett gyakorlatok sorából áll, melyet megelőz három szabadon készített, úgynevezett diagnosztikus kép. Gyerekeknek,  kamaszoknak leggyakrabban az alábbi esetekben lehet szükségük  festésterápiára:

  • Szorongás 
  • Kapcsolati nehézségek
  • Magatartás  problémák,
  • Tanulási  nehézségek
  • Krónikus betegségek
  • Változások időszakában  (pl  9 éves  kori  változás)
  • Túlérzékeny és  epileptikus  alkati típusoknál
  • Önbizalomhiány, lelki nehézségek

Ujváry Éva festésterapeuta tanulmányait a hollandiai Emerald Foundation öt éves képzésén végezte. Szakmai gyakorlatok: Firenze, Hága. A dornachi orvosi szekció által elismert diplomával rendelkezik.

Időpont egyeztetés, információ:

Tel.: 06 (20) 5757049
E-mail: eva.ujvary29@gmail.com
www.festesterapia.wordpress.com

A foglalkozások helyszíne:

Szilház Gödöllő – Gödöllő, Szilhát u. 14.

Szabad Terapeuták Közössége – Budapest, V., Károly körút 3/a