Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Adventi Kert és Szent Miklós ünnepe

2012_12_02_7733

 

Az út Szent Mihálytól karácsonyig a külső fénytől a belső fényhez vezető út: a hullócsillagoktól kezdve, amelyek mint kozmikus szikrák hullanak a Föld szférájába, a lampionok fényén át, amely még kívül, de zárt burokban világít, egészen a gyertyafényben ragyogó karácsonyfáig. Ennek az útnak a karácsonyt megelőző négy hetét nevezzük ádventi időszaknak. Első vasárnapja az, amelyik András naphoz legközelebb esik.

Az ádvent a karácsonyra való lelki felkészülés, a Krisztusra várakozás ünnepe. Jelentése: „az Úr érkezése”. Egyfajta várakozás, melyben esélyt adhatunk magunknak a Vele való találkozásra. Ez a vágy az önmagunkba fordulásból fakad, melyhez megállásra, elcsendesedésre van szükség. Ennek a befelé vezető útnak két szimbolikus megjelenítésével találkozunk az iskolánkban. Az egyik az ádventi koszorú, a másik az ádventi spirál (más néven: ádventi kert). Az ádventi koszorú közismert jelképévé vált az időszak út-jellegének, a hétről-hétre egyre több gyertya meggyújtásával.

Nálunk az első gyertyát ünnepélyesen ádvent első vasárnapján gyújtjuk meg az iskolában, a spiráljárás előtt, az iskola három szintjén elhelyezett nagy koszorúkon. Ezekről a koszorúkról viszik be az osztálytanítók a lángot saját osztálytermük gyertyájához. Ezzel veszi kezdetét a gyerekek spiráljárása, melynek szokását a Waldorf körökben ápolják, és egy csodálatos mélységű ráhangolódás az ünnepre.

Az osztályokban a padlón fenyőágakból formált óriási spirál fogadja a tanulókat, melyen  mézeskalácsból vagy aranyszínű kartonból készült csillagok vannak elhelyezve. A spirál közepén egy nagyobb gyertya ég egy kék terítőn. Mellette egy szál vörös rózsa és egy szép kristálykő. Amikor a gyerekek belépnek csak ez a gyertya világít. A félhomályban a terem végében a szülők ülnek és halkan karácsonyi dalokat énekelnek. A gyerekek is leülnek a forma köré helyezett székekre és meghallgatják osztálytanítójuk ádventi történetét. Ezután mindenki egy almába dugott gyertyát kap és egyenként végigjárja az utat a középig, s az ott égő gyertyán meggyújtja a saját kis gyertyáját. Ezt visszafelé jövet elhelyezi a spirálon a csillagok helyének valamelyikére, a csillagot pedig hazaviszi. Ez a kétirányú mozgás kétféle lelkierőt mozgósít: a befelé tartó úton egyedül kell megtalálni utunkat a fényhez, míg kifelé ezt a fényt a többiekéhez tesszük, hogy része legyen a közös fénynek. Így jelenik meg individuális és szociális egy szimbólumban, ami az egész emberiség fejlődésképe is. Először individuális lényekké válunk, hogy aztán saját belső akaratból, egyéni képességeinket a közösségnek bocsássuk rendelkezésére. Az ádventi koszorú soron következő gyertyáit már hétfőnként gyújtjuk meg, együtt az alsó, a középső és a felső tagozaton, az életszakaszukhoz illő mesélés és éneklés után.

PC020053

Az ádventi időszak lezárása és az iskolai ünnepek csúcspontja a két részből álló „Felsőrévi karácsonyi játék”, melyeket a téli szünet előtti utolsó napokban adnak elő iskolánk tanárai. Ez a legtisztább, legnemesebb ajándék, amit a pedagógusok az iskola közösségének adhatnak! Valójában ez az archaikus mélységű misztériumdráma három részből áll, de az első kettő kapcsolódik közvetlenül a Jézus gyermek születéséhez. Ezek: a „Paradicsomi játék” és a „Pásztorjáték”. A Pásztorjáték a maga ártatlan gyermekiségével a legkisebbeket is képes megragadni, és a karácsony belső tartalmához lelkileg közel vinni. A Paradicsomi játék azonban már „korhatáros”. Csak a harmadik osztálytól javasolt, mivel tartalmisága éppen ennek az életkornak a nagy, kozmikus képe. A „tudás fájáról evés” és a „paradicsomból való kiűzetés” az emberiség morális, intellektuális fejlődésének az a foka, ahol a 9-10 éves gyermek is tart az individualizálódási folyamatban. (Ezt hívja a Waldorf pedagógia „Rubikon”-nak.) Ezek jelentőségét szeretnénk azzal is kiemelni, hogy a főszereplők mindig az adott osztályfok tanítói lesznek: Mária vagy József az elsős, Ádám, ill. Éva a harmadikos. A misztériumdráma harmadik része a háromkirály-játék (mely a heródesi gyermekgyilkossággal a kilencedik osztálytól ajánlott!), a karácsonyi ünnepkör zárónapjához, a háromkirályok napjához kötődik.

Most azonban még csak az ádventnél tartunk és említést kell tennünk az időszak szentjeiről is, akik hatásukkal részei a lelki ráhangolódásnak. A legismertebbek: Borbála („Borbála ág”), Miklós (Mikulás) és Luca (Luca széke). Ezekből iskolánkban Szent Miklós napját ünnepeljük. A Waldorf intézményekben Mikulás, azaz Szent Miklós mint az isteni-szellemi világ küldötte jelenik meg, és egyike azoknak az év körforgásában, aki előkészíti a kis Jézus születését. A gyermek szemében az Ősatya megjelenítője, aki fontos előkészítője a karácsonyi eseménynek. Ezért egy méltóságteljes jelenség, püspöksüveget visel, kezében spirálban végződő pásztorbot van, a végére erősített örökzölddel. Fehér alsóruháján kék csillagköpeny, másik kezében aranykönyv van, amit az Égben őriznek, és amibe az emberek tetteit, szavait és gondolatait jegyezték fel.

Szent Miklós 007 Szent Miklós 009

Az első három osztályban személyesen olvas fel ebből a könyvből, a nagyobbaknál levelet hagy a Mikulás-zsákban. Mikulás (Szent Miklós alakja) ős-eredeti mivoltában fontos segítője képi formában a morális-én születésének. Ezen az ünnepen a szellemi világhoz való kapcsolódásnak egy szabadságban választott új, tudatos módján törekszünk összekapcsolódni azzal, ami az emberiség számára döntő jelentőségű.